Derek Carr szabadügynök lesz! Az irányító tudatta a Raidersszel, hogy nem fogad el cserét sem a Saintshez, sem másik csapathoz, így pedig a csapat kénytelen lesz kivágni a kedd délutáni határidő előtt – írja Ian Rapoport.
Carrnak no-trade záradék volt a szerződésében, tehát minden cserét megvétózhatott, ha akart. Ő pedig a jelek szerint úgy látja, hogy több pénzt kaphat a jelenleginél, ha kimegy a piacra. A mostani szerződése éves átlag $40,4 milliót fizet neki, azonban nem volt túl játékosbarát a konstrukciója, látható ez az aláírást követő egy évvel történő menesztéséből is. Most kedden magyar idő szerint este 10-kor lenne garantált további 40,4 millió dollárja, azonban a Raiders már korábban jelezte, hogy ezt nem szeretné bevállalni és túladna a QB-n.
A csapat egyébként a Saintsszel már megegyezett egy cseréről, vagy legalábbis annak alapjairól, viszont kellett volna Carr beleegyezése is, ami nem történt meg. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy végül New Orleansban köt majd ki az irányító, hiszen láthatóan érdeklődnek iránta és innentől szabadon dönthet bármelyik csapat ajánlata közt. A Jets érdeklődéséről is hallani egyébként, amennyiben nem tudják megszerezni Aaron Rodgerst. Sőt, állítólag a Panthers is elgondolkodik majd Carr leigazolásán, és minden bizonnyal lesznek még ilyen csapatok, akikről belső infó nem érkezett még (Buccaneers például?).

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
Szerintetek mi lehet a terv Vegasban?
Mélytorok…
All in a tizenkettesre ruletten. A pirosra. Vagy a zöldsárgára. Még totóznak rajta.