Tavaly októberben Cole Beasley bejelentette a visszavonulását, majd két hónappal később a Bills hívására mégis visszatért a pályára. Ugyan az alapszakaszban nem sok mindent csinált (két elkapás, 18 yard), de rájátszásban két meccsen 68 yardot és egy TD-t szerzett – összességében teljesen rendben volt a játéka.
“Ez egy nagyon furcsa szezon volt. Soha nem fejeztem be még ennyire egészségesen egyetlen idényt sem, de pont mire kezdtem volna formába lendülni, véget is ért az egész. Frusztráló így befejezni, szóval remélem, hogy kapok még egy esélyt a csapattól”
– mondta az elkapó a Buffalo Newsnak.
A lassan 34 éves elkapó draftolatlanként került a ligába és a Cowboysnál minőségi kezdő elkapóvá nőtte ki magát. Hét évet töltött Dallasban, majd a Billsbe igazolt, ahol kis túlzással 3,5 évig játszott. Pályafutása során 556 elkapást, 5744 yardot és 34 TD-t szerzett az alapszakaszban, és bár messze nincs már a csúcson, de egy átlagon felüli harmadik számú opció még mindig lehet belőle.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben