A Commanders kinevezte asszisztens főedzőnek és támadókoordinátornak a Chiefs korábbi támadókoordinátorát, Eric Bieniemyt, írja minden releváns forrás. A szakember öt év után hagyja ott a Kansas Cityt és most először ő hívhatja a támadósor játékait.
Bieniemy 1991-ben még második körös futó volt és egészen az 1999-es idény végéig játszott az NFL-ben. Az első profi állását a Vikingstől kapta még 2006-ban, mint futóedző, majd egy egyetemi kitérő után 2013-ban aláírt a Chiefshez. Az első öt idényében a futókkal foglalkozott, majd 2018-ban OC lett Andy Reid irányítása alatt.
2019 óta 15 csapat hívta el főedzői interjúra, de egyiknél sem merült fel komolyan a neve. Egyesek szerint ez az NFL-ben tapasztalható rasszizmus az oka, mások szerint Bieniemy leginkább a rossz természete, a pályán kívüli ügyei, a játékhívási tapasztalat hiánya és az interjúkon mutatott nagyon gyenge teljesítménye miatt nem kapott főedzői kinevezést eddig. Ha mást nem is, de szakmai oldalról most megmutathatja, mire is képes egy Andy Reid és Patrick Mahomes nélküli támadósorral.
Kérdés jobb helyzetbe kerül-e későbbi főedzői interjúkhoz, mert ha irányító hiányában nem megy a támadósornak, akkor még csak interjúzni sem hívják majd. Persze ha meg sikerül top támadósort összeraknia, akkor újabb kérdőjelek mennének a kukába vele kapcsolatban.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Szóval az van, hogy Reid papa mégsem megy nyugdíjba, így egyhamar nem lesz mit átvenni, így vagy maradt volna, ahol van, van új kihívások után nézett.
A rasszizmus egy nagyon rossz indok, a világ egyik legkompetitívebb bajnokságában talán méginkább. Sőt, mivel a játékosok többsége is fekete, ez talán előnyösebb is lenne. A pályán kívüli dolgok, a stílus és a felkészületlenség viszont megbocsáthatatlan dolgok.
Persze az is lehet, hogy ő is a főedzőként megbukó zseniális koordinátorok listájára férne fel. Még jobb, ha ezzel ő is tisztában van.