Az NFL-ben az év második felében régóta bevett szokás, hogy vasárnapon belül mozgathatják a meccseket, konkrétabban bárki átkerülhet az éjszakai sávba. Ez persze túl nagy logisztikával nem jár, jellemzően másfél vagy kéthetes figyelmeztetéssel egy kis átszervezéssel könnyen megoldható minden. 2023-tól azonban már a hétfő esti mérkőzések is flexibilissé válnak, Roger Goodell szerint pedig a jövőben ez elképzelhető a csütörtöki meccsekkel kapcsolatban is – mondta el a kommisszár a Super Bowl előtti sajtótájékoztatóján.
Tavaly egyébként az Amazon vette meg a csütörtöki meccsek sugárzási jogát, de néhány kivételtől eltekintve nem volt nagy szerencséjük a menetrenddel, így nem lenne meglepő, ha reklamálnának az NFL-nél, hogy a rengeteg pénzükért kicsit többet szeretnének kapni. Plusz az NFL-nek is érdeke a jobb meccseket betenni főműsoridőbe, a rosszabbakat pedig eldugni a vasárnap magyar idő szerint 19 órás sávba 7-8 másik találkozó mellé.
A probléma a csütörtöki (és hétfői) meccsek mozgatásával többek közt az, hogy a szurkolóknak is másfél hét alatt kellene átszervezniük a programjukat és mondjuk egy szabad vasárnapi délután helyett egy munkanap estéjén kimenni a stadionba. És ez csak az egyik dolog, a játékosok, edzők, a csapat mindenféle logisztikai illetékesei, vagy épp a közvetítőstáboknak is jóval nagyobb átszervezést igényel napokon túli mozgatása a mérkőzéseknek, mintha csak vasárnapon belül kerülnének másik idősávba.
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- A Lions hosszabbított David Montgomeryvel
- Jared Goff hét jó passzra egy pazar rekordtól
- Ricky Pearsall hamarosan visszatérhet, de CMC nem
- FK! Preview #6
- Will Levis tudja vállalni a játékot, ő lesz a Titans kezdője
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Geiz on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Cseh Tibor on A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
Akkor a bejelentési időpontot kell megváltoztatni. 12 nap nem biztos, hogy elég, de 3-4 már biztosan.
Amúgy a rájátszás végig ilyen. A meccsek rendje elve csak az utolsó héten után derül ki és elméletileg olyan is lehet, hogy csak a hétfői wild card után derül ki, hogy ki játszik otthon kivel. Ráadásul csak annyi biztos az elején, hogy a #7 nem rendez meccset.