Taylor Lewan pár éve még a liga egyik legjobb left tackle-je volt. Aztán az utóbbi három évben 30 meccset volt kénytelen kihagyni és amikor pályán volt, akkor sem volt korábbi önmaga. A Titans falembere pedig tudja, hogy ez nem elég ahhoz, hogy a csapat megtartsa.
“A következő hetekben ki fog vágni a Tennessee Titans, ez meg fog történni. Ezt őszintén hiszem a szívemből. Ezután olyan helyzetbe kerülök, amilyenben sosem voltam még életemben: mérlegelnem kell a pro és kontra érveket, hogy folytassam-e a focit vagy sem.”
– mondta a 31 éves Lewan a csapat hivatalos oldalának.
Ha a tackle a folytatás mellett dönt, akkor elmondása szerint nyitott visszatérni a Titanshez egy csökkentett fizetéssel. A csapat egyébként $14,8 milliót spórolhat a menesztésével, és nem csak Lewan, hanem a külső szemlélők is azt várják, hogy ez a lépés meg fog történni.
A Tennessee támadófala jelenleg romokban van és nagy újjáalakítás kell az egységben, ha ismét domináns teljesítményt akarnak nyújtani, mint pár évvel ezelőtt Derrick Henry előtt nyitva az utakat.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #3
- A harmadik forduló legjobbjai
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 3. forduló
- Patrick Mahomes: Nem hagyhattam, hogy az alacsony fizetésem gátolja a piacot
- Elveszítette egyik kezdő safetyjét a Panthers
- Lamar Jacksonnak ismét összejött egy dupla-tripla
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
Legutóbbi hozzászólások