Tom Brady nemrég bejelentette a visszavonulását (elméletileg most már véglegesen), és amennyiben ez így is marad, akkor az elmúlt bő két évtizedet meghatározó QB-k közül csak Aaron Rodgers marad a ligában. A Patriots legendája ezért reméli, hogy Rodgers a folyatás mellett dönt.
“Remélem, hogy nem vonul vissza. A ligának szüksége van jó irányítókra és ő egyike a legjobbaknak. Szomorú nap lesz az NFL számára, amikor Aaron Rodgers befejezi”
– mondta Brady (via SiriusXM), majd hozzátette, hogy remélhetőleg Patrick Mahomesnak, Jalen Hurtsnek, Josh Allennek, Joe Burrow-nak és a hozzá hasonló tehetséges fiataloknak is szép hosszú karrierjük lesz.
Amennyiben hinni lehet a riportoknak (és Rodgers legutóbbi nyilatkozatai alapján “az insiderek nem tudnak szart sem”), akkor a veterán irányító a következő napokban/hetekben dönthet a jövőjéről. Ráadásul a döntésére Bradynek is hatása lehet, sokak szerint ugyanis nem valószínű, hogy Rodgers szívesen osztozkodna a rivaldafényen öt év múlva, amikor egyszerre kerülnek be a Hall of Fame-be (pláne, hogy jó eséllyel nem neki jutna a több).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót