A Seahawksnál úgy tűnik odáig vannak a safetykért. Már tavaly is messze ők költötték a legtöbbet a posztra Jamaal Adams és Quandre Diggs miatt – akik tényleg egy minőségi párost alkotnak –, most viszont hoztak még egy jó safetyt a Giantstől távozó Julian Love személyében – számolt be Josina Anderson. A szerződés két évre $12 millióról szól.
Idén egyébként Adams és Diggs foglalja a legtöbbet a Seahawks sapkájából, fejenként $18 millióval. Most érkezik melléjük Love, és azt egyelőre még nehezen látni, hogyan férnek meg ők hárman egymás mellett. Love egyébként egy fiatal (2019-ben volt negyedik körös, holnapután lesz 25 éves), sokoldalú, hasznos safety, kissé meglepő is volt, hogy a Giants nem marasztalta, hiszen egyik legjobb játékosuk volt a back7-ben. Hármójuk mellett egyébként ott van még Ryan Neal is mélységnek, akire RFA-tendert rakott a gárda.
Szintén Seahawksszal kapcsolatos hír, hogy a csapat leigazolta a Steelerstől távozó linebacker Devin Busht. A 2019-es drafton a Steelers felcserélt érte az 1/10-es pickre, azonban nagyon nem váltotta be a reményeket és kifejezetten gyengén teljesített Pittsburghben. Seattle-ben hiányposzt a linebacker (Jordyn Brooks sérülésből lábadozik, Cody Barton távozott a piacon), de az nem biztos, hogy ezt Bush-sal meg is oldották.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő