Connect with us

Szabadügynök

A szabadügynökpiac legnagyobb nyertesei és vesztesei

Nem ez volt minden idők legizgalmasabb FA-piaca, de azért így is történtek érdekes dolgok. Mivel igazán releváns mozgásokra már nem nagyon számíthatunk, így összegyűjtöttük az elmúlt hét legnagyobb nyerteseit és veszteseit. 

Nyertesek

A nyertesek közé azok a csapatok kerültek, akik rengeteget erősödtek, többnyire nagyon jó ár/érték arányú szerződéssel igazoltak játékosokat és/vagy megoldottak hatalmas hiányposztokat, illetve azok a játékosok, akik várakozáson felüli szerződéseket kaptak vagy akiket elkényeztetett a csapata. Ebből következik, hogy például a billegő/szintet tartó csapatok nem kerültek fel a listára: a körülményekhez képest tehát hiába volt jó az Eagles piaca (ahol többek között Fletcher Cox, Darius Slay, James Bradberry és Jason Kelce is maradt), de mivel távozott Javon Hargrave, TJ Edwards és Isaac Seumalo, illetve nem sikerült visszaigazolni Chauncey Gardner-Johnsont, így ez nem igazi győzelem. Nézzük, kik azok, akik tényleg nagyon boldogok lehetnek.

Chicago Bears

A Bears egy komoly hajrával és némi szerencsével megszerezte az 1/1-et, és mivel már van egy tehetséges fiatal irányítója, azzal a lendülettel el is cserélte a picket. Ráadásul a rengeteg cetli mellé érkezett a Pro Bowler kaliberű elkapó DJ Moore, így sikerült megoldani a legnagyobb hiányposztot egy olyan évben, amikor sem a piacon, sem a drafton nem volt igazán minőség WR-ekből.

Az évezred cseréje? – a Panthers-Bears trade

Már ez önmagában elég lenne ahhoz, hogy győztesként kiáltsuk ki a Bearst, viszont a csapat leigazolta többek között kicsit áron felül a linebacker Tremaine Edmundsot (4 év, $72M) és érthetetlenül olcsón TJ Edwardsot (3 év, $19,5M), valamint érkezett még a guard Nate Davis (3 év, $30M), a pass rusher DeMarcus Walker (3 év, $21M), a futó D’Onta Foreman (1 év, $3M) és a tight end Robert Tonyan. Eközben viszonylag fontos távozóként egyedül a futó David Montgomeryt említhetjük, de vele sem veszített semmit a gárda.

Ugyan még rengeteg a kérdőjel és sok múlik azon, hogy Justin Fields milyen ütemben képes fejlődni, de nem nehéz izgalomba jönni a mostani Bearstől. Kis szerencsével most alapozhatták meg az NFC egyik top csapatát a következő jó pár évre.

[ppp_patron_only level=”1450″ silent=”no”]

Miami Dolphins

A Dolphins nem volt különösebben aktív a piacon, de a körülményekhez képest sikerült kimaxolni a lehetőségeket. Érkezett a védelembe a linebacker David Long két évre mindössze 11 millió dollárért, ami minimum fele annak, amit a játéka alapján megérdemelt volna. A sok közepes futóigazolás vagy épp az elkapó Braxton Berrios sok szót nem érdemel, de az, hogy sikerült megszerezni a liga talán legjobb cornerét, Jalen Ramsey-t egy harmadik körös pickért – na ez már teljesítmény. Fontos távozó nem volt, ha Tua agya bírni fogja a terhelést, akkor Vic Fangióval kiegészülve a Super Bowl sem elképzelhetetlen.

Daniel Jones, QB

Jones előtt két nála jobb irányító is új szerződést kapott: Geno Smith évi 25-, Derek Carr évi 37,5 millió dollárért (papíron) írt alá. Ehhez képest Jones kapott egy évi 40 millió dolláros szerződést, amiből majdnem annyi a teljesen garantált tartalom, mint amennyit Smith és Carr együtt hazavihet (82 millió dollár vs. 87 millió dollár). És akkor nem beszéltünk még arról, hogy ez a minimum, amit a Giants QB-ja megkap, ugyanis a teljesítményétől függően még további 35 millió dollárt is lehívhat ösztönzők formájában.

Daniel Jones úgy kapott top 10-es szerződést, hogy övé az egyik legkínosabb rekord

Jawaan Taylor, OT

A 2022-es szezonja jól sikerült, passzblokkolásban korrekt szintet hozott és úgy tűnik, fejleszthető. Viszont jó eséllyel soha nem lesz top játékos, csak egy hasznos, talán kis szerencsével átlagon felüli kezdő, ami ártani soha nem árt, de egy ilyen kalibernek nem szokás 4 éves, 80 millió dolláros szerződéseket adni. Pláne, hogy a nála legalább egy polccal magasabban lévő Orlando Brown végül csak évi 16 millió dollárért írt alá.

Jordan Love, QB

Aaron Rodgers bejelentette, hogy a Jetsben akar játszani, a Packers pedig többször kijelentette, hogy jó lenne, ha a 12-es tényleg elmenne valahová máshová. A szappanopera még folytatódik és egyre kínosabb, viszont ha van valaki, aki örülhet ennek, az a korábbi első körös Jordan Love. Hacsak nem történik semmi váratlan, akkor a 24 éves játékos idén kezdőként kap szerepet a csapatnál, illetve most már arra is reális esély van, hogy az ötödik éves opcióját is lehívják, ami garantált 20 millió dollárt jelentene a számára.

Denver Broncos

A 2023-as piac legaktívabb csapata. A Broncos leigazolta többek között a right tackle Mike McGlinchey-t (5 év, $87,5M), a guard Ben Powerst (4 év, $51,5M), a belső védőfalember Zach Allent (3 év, $47,75M), a linebacker Alex Singletont (3 év, $18M), miközben csak az iDL Dre’Mont Jones számít komolyabb veszteségnek (a helyére jött Allen). Hirtelen tehát lett egy átlag feletti támadófala a csapatnak, ahol mindenki tud futáshoz blokkolni, ezzel megkímélve Russell Wilsont, hogy a kelleténél több kárt csináljon terhet vegyen a vállára. Tudatos, precíz építkezés még akkor is, ha néha vastagon fogott a toll.

Védőfalemberek

Daron Payne 4 évre 90 millió dollárért, Javon Hargrave 4 évre 84 millióért, Dalvin Tomlinson, Dre’Mont Jones és Zach Allen 12-17 millió dollárért írt alá. Vic Fangiónak mindannyian küldhetnek egy-egy tábla csokoládét, hogy ismét fontossá tette a védőfal belsejét.

Chris Lindstrom, OG

A Falcons 5 évre 105 millió dollárért hosszabbított Lindstrommel, aki így a valaha volt legjobban kereső játékos lett a posztján, sőt ő az első guard valaha, aki 100+ milliós szerződést kapott! Ebből ráadásul 48,2 millió dollár teljesen garantált, ami szintén rekord a guardok között. De szép pénzt kapott a már említett Ben Powers és Nate Davis is, ahogy a center Jason Kelce és az OT-k sem panaszkodhatnak. Jó év volt ez a támadófalemberek számára.

Marcus Davenport, Edge

Davenport egy nagyon jó játékos tudna lenni, de ahhoz ne vágjunk hozzá nagy szerződést, aki az elmúlt öt évben nem tudott egyszer sem 500 snapet a pályán lenni (ráadásul tavaly 14 meccsen 0,5 sack volt a termése). Ilyen szempontból a Vikings jól csinálta, hogy csak egy évben gondolkozott, de 13 millió dollárt adni valakinek, aki csak annyit tud pályán lenni, mint egy átlagos csere, az indokolatlanul nagyvonalú.

Vesztesek

Csapatok, akik drasztikusan gyengültek vagy nem tudtak megfelelni az elvárásoknak, illetve játékosok, akik közel sem kaptak akkora szerződést, amekkorát szerettek volna. Nem mindenki örülhet az FA első hete után.

Los Angeles Rams

Soha nem állt annyira földbe még címvédő, mint tavaly a Rams, aminek most az lett az eredménye, hogy a csapat szünetet tart a win now módban. Ezzel nem is lenne baj, néha kell tartani egy kis pihenőt, hogy egészségesebb legyen a cap helyzet és ne adj isten még az első körben is legyen választási jog a közeljövőben. Ugyanakkor egy harmadik körért elcserélni a liga egyik legjobb cornerét vagy csak úgy kivágni az All-Pro linebackered – ezt hogy? (Miközben Allen Robinson még mindig a csapat nyakán van.)

A két elit védő távozásával mindössze 10 millió dollár szabadult fel, miközben a draft tőke sem nőtt. Jövőre persze könnyebb lesz anyagilag, viszont ez csak marginális előrelépés – ezt a 10 milliót meg lehetett volna máshogy is spórolni, ellenben idén még azért ha félgőzzel is, de meg lehetett volna próbálni elérni valamit. Most viszont csak azt mondhatja el magáról a Rams, hogy sikerült úgy alaposan meggyengítenie magát, hogy kvázi pont ugyanott tart, ahol két hete.

Orlando Brown

Brown nagyon túlértékelte magát és ennek most meg is itta a levét. A korábbi riportok szerint a Chiefs tavaly egy 6 éves, 139 millió dolláros szerződést ajánlott neki (ebből 30,25 millió dollár aláírási bónusz, az első két év garantált), ami 23,16 millió dollárt jelentett volna évente. Ugyanakkor ez egy sok szempontból kamu szerződés volt, mert mint kiderült, a hatodik évében 44 millió dollárt keresett volna, így a valóságban ez egy évi 19 millió dolláros szerződésnek felelt meg. Ez azonban még mindig jobb mint a 4 éves, 64 millió dolláros szerződés, amit a Bengalstól kapott, mert még a 68 százalékos teljes garantálttal is csak 43,5 millió dollárt visz biztosan haza. Szakmailag nem történt visszalépés, de ő 23+ milliót akart, ehhez képest csak egy jobb RT-fizetéssel volt kénytelen beérni.

A Brown igazolás másik vesztese a Bengals korábbi első körös LT-je, Jonah Williams, aki az ötödik éves opciójával játszik és minimum posztot kell váltania az új csapattársa miatt – nem csoda, hogy cserét kért a csapattól. De mivel nem egy jó játékos, így aligha fognak kapkodni érte, így a prove it évében jó eséllyel kénytelen lesz vagy jobboldali tackle-ként játszani, vagy egy teljesen új csapat teljesen új rendszerében bizonyítani.

TJ Edwards, LB

Edwards tavaly karrierévet hozott Philadelphiában, a nettó játéka alapján simán megért volna évi 12-14 millió dollárt is évente – még úgy is, hogy a rendszer és a védőfal könnyebbé tette a dolgát. Ehhez képest 6,5 millióért írt alá a Bearshez, ráadásul az első év után simán kivághatják, ha bezuhanna a játéka. Az ügynöke ezt biztosan nem teszi ki az ablakba.

Futók, elkapók, tight endek

A legjobb futók (Saquon Barkley, Josh Jacobs és Tony Pollard) értéken aluli franchise taget kaptak és esélyük sem volt tesztelni a piacot, a többiek pedig évi 4-6 millió dolláros fizetéssel voltak kénytelen megelégedni, pedig köztük volt a tavalyi TD-király Jamaal Williams és az 1000+ yardot futó Miles Sanders is. Náluk is rosszabbul jártak a tight endek, ugyanis senki nem került még a 10 millió dollár közelébe sem, aki pedig kerülhetett volna (Evan Engram), az franchise taget kapott.

Az elkapók sem örülhettek. Nem egyszer fordult már elő, hogy egy pocsék piac miatt minden középszer drágábban kelt el, mint ami reális lett volna, ehhez képest most még a vállalható játékosok fizetése sem ütötte meg a kezdő szintet. Jakobi Meyers 11-, JuJu Smith-Schuster 8 millió dolláros fizetést kapott, Odell Beckhamnek meg állítólag évi 4 millió dollárt ajánlottak a csapatok.

Lamar Jackson, QB

Lamar Jackson teljesen garantált szerződést szeretne és ez senkit nem érdekel. A Ravens nem-exkluzív franchise taget tett rá, vagyis két első körért bárki jelentkezhetne érte, de a csapatok szinte egymás sarkát taposták, hogy jelezzék: köszi, de nem. Ez némileg összejátszásgyanús, bár emellett az is benne lehet a pakliban, hogy

  1. egyszerűen a GM-ek rájöttek, hogy a Browns hülyeségét nem kell utánozni, pláne egy sérülékeny irányítóval,
  2. a QB-hiányos csapatokból négy a problémát megoldja az első körben,
  3. a többieknek (mint a Raiders vagy a Lions) meg nincs 250 millió dollárja a bankban, amit csak úgy mozgatni lehet.

Legyen bármi is az ok, Jacksonért nincs és jó eséllyel nem is lesz licit, így pedig az is benne van a pakliban, hogy kénytelen lesz franchise tag alatt játszani (a szezon kiülésével pláne nem segítene magán).

Kansas City Chiefs

A bajnok elveszítette az elkapó JuJu Smith-Schustert, az RT Andrew Wylie-t, az LT Orlando Brownt és a safety Juan Thornhillt, miközben leigazolta brutálisan túlárazva Jawaan Taylort a támadófal bal oldalára. Az elkapósor borzalmasan néz ki, a támadófal is véleményes, és persze Andy Reiddel és Patrick Mahomesszal a fedélzeten aligha fog összeomlani minden, de azért van az a szint, aminél már nem olyan egyszerű. A címvédő most jóval gyengébb, mint a piac nyitása előtt volt.

A Panthers 1/1-es irányítója

Frank Reich és stábja miatt alapvetően nem rossz dolog a Panthershöz kerülni, de jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy a csapat három legjobb elkapóját Laviska Shenaultnak, Terrace Marshallnak és Shi Smith-nek hívják, a legjobb skill player pedig a tight end Hayden Hurst. Carolinában játszik jelenleg az NFL legrosszabb skill személyzete, így bármilyen jó is lehet az edzői gárda vagy a támadófal, az újonc irányítónak nem lesz álomélete.

Indianapolis Colts

A Panthers felcserélt az 1/1-es pickért, az 1/2-es Houston Texans szintén irányítót fog választani, az 1/3-as Cardinals pedig árulja a cetlit, hátha feljön még valaki irányítóért. Eddig sem volt különösebben jó a csapat helyzete, de most bőven reális az a forgatókönyv, hogy szó szerint a top 4 irányító maradéka köré kell felhúzni a franchise-t. Emellett a csapat piaca is borzalmas volt: mindössze két olyan játékost sikerült megszerezni, akinek legalább 5 millió dolláros a fizetése, de közülük az egyik a rúgó Matt Gay. Így azért nehéz bizakodni.

Davante Adams, WR

A liga egyik legjobb szélső elkapója előbb elveszítette a legjobb barátját – azt, aki miatt eleve a Raidershöz igazolt –, majd kapott egy olyan irányítót, aki szinte soha nem passzol szélre. Aaron Rodgers már biztosan nem jön Los Angelesbe, Jimmy Garoppolóval és Josh McDanielsszel nincs esély a Super Bowlra, de még a pozitív idény is necces – nem lepne meg, ha Adams előbb-utóbb cserét kérne.

Zeke Elliott, RB

Annyira igyekezett bizonygatni a Cowboys menedzsmentje, hogy nem fogja kivágni a középszernél is gyengébben teljesítő Zeke Elliottot, hogy elhittem. Aztán robbant a petárda, hogy mégis vannak olyanok az épületben, akik jól látják a helyzetet és a korábbi 1/4-es a piacon találta magát. Korábban voltak olyan riportok, hogy Dallason kívül sehol nem fog 1-2 millió dollárnál magasabb fizetést kapni, és látva a futók piacát, jó eséllyel tényleg valahol 2-3 millió dollárnál van számára a plafon, és minden bizonnyal azt sem egy contendertől fogja kapni. Így múlik el a világ dicsősége.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!