Tegnap este robbant a bomba, hogy a Panthers megszerezte az 1/1-es picket a Bearstől. A Carolina két első- és két második körös picket, valamint a sztárelkapó DJ Moore-t adta fel a 2023-as draft első választási jogáért. A cserét csak a Robert Griffin III trade-hez lehet hasonlítani, de bizonyos szempontból még azt is túlszárnyalja.
A 2022-es szezon utolsó fordulója nemcsak a kiemelések és a rájátszás miatt volt különösen fontos. Úgy alakult az idény, hogy amennyiben az akkor még 1/2-es Bears kikap a Vikingstól, az 1/1-es picket birtokló Texans pedig megveri a romokban lévő Coltsot, akkor a két csapat helyet cserél. A Chicago ekkor már semmit nem akart és Nathan Peterman vezérletével nagyon simán kikapott, a Texans viszont megtette azt a szívességet, hogy legyőzte a Coltsot, ráadásul nem is akárhogyan.
A Houston főedzője az a Lovie Smith volt, aki egyrészt 2004 és 2012 között a Bears főedzőjeként dolgozott, másrészt szinte biztos lehetett abban, hogy az idény végén kivágják. Főleg utóbbi lehetett az oka, hogy a Texans mindent megtett a győzelemért és végül egy 4&20-ra megdobott TD-vel, illetve egy sikeres kétpontossal 32-31-re legyőzte a csoportriválist, ezzel elütve magát az 1/1-es cetlitől. Természetesen Smith-t nem sokkal a győzelem után ki is vágták, de cserébe Chicagóban jó eséllyel nem kell a sörért fizetnie egy darabig.
Az évezred üzlete?
Ugyan a Bears kommunikációja eleinte nem zárta ki azt, hogy irányító is érkezhet Justin Fields helyére az 1/1-es cetlivel, de ahogy teltek a hetek, úgy lett egyre biztosabb egy csere. A kérdés csak az volt, hogy a top 10-ből ki lesz a legagresszívebb: az 1/2-es Texans, az 1/4-es Colts, az 1/7-es Raiders, esetleg az 1/8-as Falcons vagy az 1/9-es Panthers? Végül a legrosszabb pozícióból induló Carolina terítette a legnagyobbat, és ez nem költői túlzás – ehhez az ajánlathoz csak Robert Griffin megszerzését lehet hasonlítani.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- A Coltsnál játszik a liga legjobb és legrosszabb irányítója is
- Derek Carr kihagyhatja a Bucs elleni csoportrangadót
- Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Legutóbbi hozzászólások
- Randy022 on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Cseh Tibor on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Csakeztne on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Fetyke on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Uatu on A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
Nagyon Hollywoodi ez a Lovie Smith győzelem a Bears 1/1-hez, de logikusan nézve, ezt a tradet csak az ellenértékben befolyásolta volna. A Texans az 1/1-et nem cserélte volna el szóval így is úgyis a Bears pickje lett volna eladó.
Az ellenértékből ítélve többen is versenyben voltak az 1/1-ért, szóval a Bears végül megcsinálta, ez nettó rablás, grat nekik! Ezzel együtt, remélem Panthers is megtalálja a számítását!
A 3.évezredből még van vissza úgy 978 év.
Ez mind szép és jó és valóban jól jártunk. De rohattul fog hiányozni a draft két legjobb játékosa egyikének a megszerzése, amit a későbbi cetlik kérdéses, hogy pótolnak. Jójójó, mindig én vagyok, aki aszongya, hogy jobbára túlhájpoltak a draftok legjobbjai, de itt ezt most nehéz lenne mondani.
Most már mindegy, a kiömlött leves fölött kár sírni, tehát nézzünk előre(majd bukjunk fel a küszöbben). Szóval rohattul falat kell építeni mindkét oldalon, aminek a kipótolására jól jön majd ez a néhány cetli.
Moore mellé meg nem lenne rossz pár elfogadható elkapó.
RGIII mekkora húzás volt. A világ legjobb QB-ja is bust, ha csak 1 szezont tud játszani. Soha fel nem foghatom, hogy 1 játékosért, hogy lehet ennyit adni, ráadásul egy olyanért, aki az NFL nevű sportágat még soha nem próbálta.