A liga talán legmélyebben lévő csapata 3 év után idén először úgy néz ki, valóban felfelé indul el. A nagy drafttőke mellett rengeteg elköltendő pénz állt az új vezetőség rendelkezésére, hogy az elmúlt évek ideiglenes megoldásai után végre pár minőségi veteránt is el tudjanak csábítani Houstonba.
Távozók
Kényelmes helyzetben volt a Houston, hiszen körülbelül 25 millió dollárral kezdhették meg az offseasont. Ezt további 10 millióval tudták növelni pár veterán játékos elküldésével. Az elküldöttek között szerepel a belső támadófal két alapeleme, ugyanakkor sem Cann, sem Britt nem tartozik posztja krémjéhez, és komoly részük volt abban, hogy ez a belső támadófal tavaly a liga egyik leggyengébbje volt. Rajtuk kívül a front seven két rotációs tagját rakták még ki. Ráadásul nem is maximalizálta ki a csapat a lehetőségeit, hiszen Maliek Collins és Christian Kirksey elküldésével további 12-13 milliót tudtak volna felszabadítani.
A kirakások mellett a másik kulcslépés Cooks elcserélése volt, akiért a Dallas egy idei 5. és egy jövő évi 6. körös draft cetlit küld át. A pickek ára azonban nem kevesebb, mint 22 millió dollár halott pénz lekönyvelése volt. A veterán elkapó egyértelműen távozni szeretett volna (ennek már a tavalyi trade deadline előtt is hangot adott), így a távozása nem volt meglepetés. Korát és fizetését számbavéve még egész jó ellenértéket is kapott érte a csapat. A halott pénz persze sok idén, de így is jobban járt a csapat mint egy egyszerű kivágással és az öltözőben sem okoz viszályt majd.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 21 millió dollárnyi halott pénz nyel be idén a Cardinals DeAndre Hopkins után
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások