Hír
Nagynevű elkapót akar a Ravens
A Ravens nem sok mindent csinált az idei piacon, pedig azért lenne hol erősíteni a kereten. Az egyik, ha nem a legnagyobb hiányposzt az elkapó, ugyanis Rashod Bateman, Devin Duvernay és a frissen igazolt Nelson Agholor alkotja jelenleg a kezdő triót. Azonban a baltimore-iak próbálkoztak, illetve próbálkoznak egy nagyobb nevet is megszerezni.
Jeremy Fowler információi szerint a Ravens érdeklődött a Cardinalsnál DeAndre Hopkins, illetve a Broncosnál Courtland Sutton, plusz a szabadügynök Odell Beckham iránt is. Utóbbi állítólag évi $15 milliós szerződést szeretne, amit eddig senki sem volt hajlandó megadni neki sérülésből visszatérve, a trade-ek esetén pedig egyelőre túl magas a csapatok által kért ellenérték. Könnyen lehet, hogy mindegyiküknél lejjebb fog menni az ár a drafthoz közeledve, így ne zárjuk még ki, hogy a Hollók jelentősen erősítik az elkapószekciójukat.