Hír

Robert Kraft azt az információt kapta, hogy Lamar Jackson a Patriotsban akar játszani

Published on

A tegnapi tulajdonosi találkozón a Patriots tulajdonosa, Robert Kraft elárulta, hogy kapott egy üzenetet a rapper Meek Milltől, mely szerint Lamar Jackson New Englandben akar játszani. Albert Breer pedig arról számolt be, hogy erre Kraft válasza az volt, hogy minden Bill Belichicken múlik.

Úgy tűnik, hogy lassan felpöröghet Lamar Jackson piaca. Az irányítóra ugyan franchise taget tett a Ravens, de nem az exkluzív fajtát, így bárki szabadon tárgyalhat vele, és amennyiben sikerül megállapodni, illetve a Baltimore nem matcheli az ajánlatot, akkor két második körös cetliért csapatot válthat az irányító.

A Patriots egy érdekes opció lehet, mert ugyan ott a korábbi első körös Mac Jones, de Bill Belichick nem tűnik teljesen elkötelezettnek az irányába és talán a Ravens sem bánná, ha mondjuk az egyik első kör helyett a fiatal QB-t kapná meg. Emellett a Colts is jelezte, hogy nem hagyhatnak figyelmen kívül egy ilyen lehetőséget, és bár a GM Chris Ballard nem jelentette ki egyértelműen, hogy ajánlatot fog tenni Jacksonnak és a Ravensnek, de az 1/4-es pick birtokában elég jó helyzetből indulna.

7 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group