Connect with us

Hír

Több mint egy második kört kér a Cardinals DeAndre Hopkinsért

Azt már egy ideje tudni lehet, hogy a Cardinals hajlandó, vagy egyenesen szeretné elcserélni a sztárelkapó DeAndre Hopkinst, hiszen a csapat belevág egy újjáépítésbe, a nyáron 31 éves támadó pedig már nem igazán illik ebbe bele. Nem jött azonban össze egyelőre egy trade, a jelek szerint ugyanis senki sem akarta még megadni azt az ellenértéket, amit az arizonaiak szeretnének. Ez pedig Albert Breer információi szerint egy második körös pick és még valami, aminek van értéke.

Ezt a kora és a tavalyi teljesítménynövelő szeres eltiltása miatt hezitálhatnak megadni a csapatok. Az elkapók 30 éves koruk felett gyakran esnek vissza, habár Hopkins játékának stílusa vélhetően az átlagnál tovább ellenáll az idő vasfogának, mivel nem a sebességére épít.

Hopkinst összeboronálták már többek közt a Patriots, a Giants, a Chiefs vagy a Ravens csapataival, de Jane Slater információi szerint ő legszívesebben a Cowboysba szeretne kerülni.

A szerződése egyébként nem lenne vészes az átvető csapatnak, ugyanis két év alatt $34,4 milliót keresne és állítólag nem is akar hosszabbítást idén.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2023-03-19 08:24

Érdekes ez a Cardinals féle újjáépítés. Az NFL-ben az úgy szokott kezdődni, hogy végy egy jó irányítót…

Zoard
Zoard
2023-03-19 08:55

Eszerint Möri nem az?

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x