A várakozások szerint a Bengals igyekszik idén hosszú távú szerződéshosszabbítást összehozni az irányító Joe Burrow-val. Erre egyelőre még nem került sor, azonban az ötödik éves opcióját lehívta a gárda – írja Ian Rapoport.
Ebben persze semmi meglepő nincs, jó esetben csak formalitásról van szó és a felek ki tudnak alkudni egy mindenkinek megfelelő hosszabbítást a szezon kezdetéig. Ha mégsem kerülne erre sor, akkor viszont ott van biztosítéknak az ötödik éves opció a 2024-es szezonra, ami $29,5 milliót garantál a 2020-as draft 1/1-esének.
A 2020-as class irányítói közül Tua Tagovailoa ötödik éves opcióját már lehívta a Dolphins, illetve ugyanez várható Justin Herbert és a Chargers esetében is. Erre jövő keddig van egyébként lehetőségük, ahogy az összes többi csapatnak is, amely az első körben húzott valakit.
Tua vélhetően hosszú távú szerződést nem kap idén, de Burrow és Herbert jó eséllyel igen. Ugyanabból a classból a második körös Jalen Hurts már megkapta a maga szerződését, vélhetően a két magasabban kiválasztott delikvens is ehhez hasonló, 50+ milliós hosszabbítást fog kialkudni magának és egymás után a liga legjobban fizetett játékosai lesznek.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
- Ellopták Kenny Pickett autóját, amiben benne volt a playbookja
Legutóbbi hozzászólások