A Giants bő három hete szerezte meg a tight end Darren Wallert egy csere keretein belül a Raiderstől (egy harmadik körös cetli volt a támadó ára). Waller ügynöke, Drew Rosenhaus szerint a trade “elkerülhetetlen” volt, ugyanis a játékos nem illett a Raidersbe és már tavaly sem sokon múlt, hogy a Dolphinsban vagy a Packersben kössön ki.
A szeptemberben már 31 éves tight end a 2015-ös draft hatodik körében került a ligába, a Ravens választotta ki. Karrierje első négy évében mindössze 18 elkapása volt, drog- és alkohol problémákkal küzdött és nagyon sokáig úgy tűnt, hogy semmi nem lesz a karrierjéből. Aztán sikerült legyőzni a függőségét, majd immár a Raiders játékosaként 2019 és 2020 között 197 elkapásból 2351 yardot és 12 TD-t szerzett.
A liga egyik legjobb tight endjeként kapott is egy új szerződést a csapattól, de az elmúlt két évben sérülések miatt csak 20 meccsen tudott pályára lépni és mindössze 1053 yardot gyűjtött. Remélhetőleg a Giantsben visszatér a korábbi formájához.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások