Lement a 2023-as NFL Draft, most minden szurkolótábor nagyon bizakodó és jónak ítéli meg az összes pickjét. Van aki jogosan, van aki kevésbé. Most meg tudjuk nézni azt, hogy a szakértők összessége szerint ki mennyire húzott értéken játékosokat a drafton. Warren Sharp állította össze az alábbi grafikont – a Grondingthemocks.com és az Arif Hasan által összeállított, több mint 70 szakértő big boardját figyelembe vevő konszenzusos board alapján –, amely megmutatja, hogy a csapatok átlagosan a várakozásokhoz képest pozitív vagy negatív értéket szereztek a húzásaikkal. Minél inkább a grafikon bal oldalán szerepel egy csapat, annál több értéket sikerült szereznie.
Ezek szerint tehát a Giants, a Steelers, az Eagles és a Bengals húzta a legnagyobb stealeket, míg a Chiefs, a 49ers és a Lions draftolt túl magasan játékosokat a konszenzushoz képest. Érdemes megjegyezni, hogy egyes eseteknél persze könnyedén lehet igaza az adott csapatnak, de összességében nézve sokan kimutatták már az utóbbi években, hogy a konszenzusos board elég jól korrelál a valósággal (nem rosszabbul, mint a valódi draftsorrend) és aki rendszeresen negatív irányba tér el ettől, az tényleg rosszul szokott draftolni.
Emellé Sharp megnézte azt is, hogy az egyes körökben mely húzások voltak a legnagyobb stealek és a legnagyobb reachek, ezt itt láthatjátok (kattintásra nagyítható a kép).
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Volt mar olyan cikk, ahol a konszenzus szo nem szerepelt?