Az NFC East sokáig nevetség tárgya volt az NFL-ben, most viszont az egész liga egyik legerősebb csoportjáról van szó. Ebben természetesen szerepet játszik az, hogy a csapatoknak sikerült megtalálniuk a franchise irányítójukat, akikbe több mint félmilliárd dollárt, egészen pontosan 579 milliót invesztáltak, amiből ráadásul 409,66 millió dollár garantált.
A csoport és az egész liga legjobban kereső játékosa természetesen Jalen Hurts, aki a következő hat évben 260 millió dollárt vihet majd haza (új pénzben évi 51 millió dollárt). Utána következik holtversenyben Dak Prescott és Daniel Jones – mindkét irányító 4 évre 160 millió dollárért írt alá (előbbi még 2021-ben, utóbbi idén), az 579 millió dollár maradékát pedig a Commanders másodévese, Sam Howell tette be a közösbe a 4 millió dolláros újoncszerződésével.
Ilyen szempontból egyébként továbbra is az AFC West a csúcstartó, ahol Mahomes csak új pénzben 450 millió dolláros szerződést kapott, mindennel együtt pedig 480 millió dolláros kontraktusa van. Ehhez jön hozzá Russell Wilson 296 millió dollárt érő szerződése (245 millió dollár új pénzben), illetve Jimmy Garoppolo is kapott 3 évre 72,75 millió dollárt. Hamarosan pedig Justin Herbert 26,5 millió dolláros szerződéséből is 250+ milliós lesz, így a négy kezdő QB a mostani 848,75 millió dollár helyett bőven 1 milliárd dollár fölötti összértékű szerződéssel fog rendelkezni.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Még mindig hangosan felröhögök mikor meglátom hörszt,dak meg Daniel fizetését. Az életben nem fognak sb-t nyerni. Talán howell pénze ár-érték arányban megfelelő,belőle még lehet valaki.,😁 A másik brigádnál legalább látható 2-3 sb győzelem, összesen.