Connect with us

Hír

BREAKING: Fogadási botrány a Lionsnél, a tavalyi első körös Jameson Williams is eltiltást kapott

Az NFL öt játékost is eltiltott a fogadási szabályok megszegése miatt, írja minden releváns forrás. Ebből négyen – az elkapó Jameson Williams, Stanley Berryhill és Quintez Cephus, illetve a safety CJ Moore – a Lions játékosai, míg az ötödik delikvens a Commanders defensive endje, Shaka Toney.

A liga aktuális szabályai szerint a játékosok vagy a stábtagok soha nem fogadhatnak semmilyen NFL-hez köthető eseményre, de más sporteseményekre is csak civilként tehetik fel a pénzüket – magyarán nem lehet például kosárlabdára fogadni sem a stadionban, sem a csapat bármelyik épületében, sem a csapatbuszon/repülőn stb.

Az említett delikvensek közül Cephus, Moore és Toney NFL-mérkőzésekre fogadott, ami miatt határozatlan idejű eltiltást kaptak és legkorábban egy év múlva kérhetik a büntetésül eltörlését – előbbi kettőt a Lions már ki is vágta. Barryhill és a tavaly első körös Williams egy NFL csapat főhadiszállásán fogadtak nem-NFL mérkőzésre, ami miatt 6 mérkőzésre szóló eltiltást kaptak (Williams ezzel 382 ezer dollár alapfizetést bukott el, illetve 6,877 millió dollárnyi garantált fizetése szűnt meg garantáltnak lenni).

Itt azonban nem ért még véget a történet. Mint kiderült, a Lions az előző hónapban több edzőt és stábtagot kirúgott a szervezet különböző osztályairól, akik szintén megszegték a fogadási szabályokat. A csapat maga emiatt nem fog büntetést kapni, ugyanakkor ez nagyon nem vet jó fényt Dan Campbellékre.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
reszelo.aladar
reszelo.aladar
2023-04-23 06:43

Az egészet nem értem, hogy mi szükség rá. Az lesz majd a következő, hogy a csapat wifijén fogadott akkor eltiltják, de ha kikapcsolta és mobilneten csinálta, akkor legális? Netán lekérik a cellainfót, beháromszögelik és ha a telken belülre jelez akkor megy a bünti?
A játékos amúgy a fogadásával befolyásolja a meccset, vagy van valami bennfentes infója a saját csapatnál azt megértem.
Csak a pénzügyi világban elvárt hogy minden művelet ellenoldalról is le legyen fedezve. Példa: ha megvan X elkapás a szezonban akkor jár a lóvé. Ellenoldalról meg meg lehet fogadni, hogy nem lesz meg. De ez csak az elmaradó haszon okozta veszteséget kompenzálja, a következő szerződés annál jobb lesz minél több volt az elkapás.
A liga meg amúgy elteszi a sportfogadó cégek szponzorpénzét és rettenetes jutalékban is részesül, de jaj annak aki használja. Mert a bennfentes kereskedelmet a tőzsdén is büntetik. Egyes személyek létezése már önmagában is bennfentes kereskedelem.

Staten Island
Staten Island
2023-04-22 07:45

Óriási gyomros ez az épp felfelé ívelő Lionsnak.

bjeela
bjeela
2023-04-22 06:36

Nem tehetnek róla, sose tudott egyik se számolni. Nekik a 6 millió ugyanannyi, mint a tízezer. Tejjesen érthető, hogy a karrier vége után két héttel nullára ütik bankszámlájukat és nem értik, hogy történt.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x