Jalen Hurts nemrég kapott egy 5 éves, 255 millió dolláros hosszabbítást az Eaglestől, ami új pénzben rekordnak számít. De ahogy ilyenkor lenni szokott, a trükk a részletekben van: Hurts olyannyira nem csúcstartó, hogy nemhogy Aaron Rodgersnél vagy Deshaun Watsonnál, de sok szempontból még Daniel Jonesnál is kevesebbet keres.
Rekordszerződést nagyon könnyű kötni: mindössze annyi kell hozzá, hogy a játékos szerződésének utolsó éveit telerakják nullákkal, és kész is. Erre jó példa Alvin Kamara, aki annak idején úgy lett a liga legjobban kereső futója az 5 éves, 75 millió dolláros szerződésével, hogy ebből 25 (!) millió dollárt a szerződése utolsó évére toltak át. Sőt, még volt egy év hátra az újonc szerződéséből, így 2020 és 2024 között mindössze évi 10,4 millió dollárt keresett a papíron 15 milliós fizetésével, a 2025-ben esedékes 25 millió meg lehetne 250 millió is, úgysem kapja meg.
Természetesen lehet ezt másképp is csinálni: Aaron Rodgers vagy Deshaun Watson például tényleg évi 50, illetve 46 millió dollárt keres, nincs itt semmi trükk vagy az utolsó évekre tolt dollár tízmilliók. Ezért is voltam nagyon kíváncsi Hurts szerződésének részletére, hogy vajon tényleg 51 millió dolláros-e az a rekordszerződés. Mint kiderült, olyannyira nem, hogy még a top 5-be sem fér be és effektíve Daniel Jones is jobban keres nála (na őt aztán kitömte a Giants, de erről majd később).
A Jalen Hurts szerződés
Az Eagles irányítója a 2020-as drafton került a ligába, tehát jövőre járt volna le az újonc szerződése. Mindössze 4,3 millió dollárt keresett volna idén, ami nem valami sok, pláne a tavalyi játékához képest, így érett a fizetésemelés.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!
Legfrissebb cikkeink
- Mike Macdonald reméli, hogy Geno Smith marad Seattle-ben
- Micah Parsons szerint 2025-ben bajnok lesz a Cowboys
- Nehéz az újoncok élete a rájátszásban – főleg idegenben
- Antoine Winfield Jr. és Marshon Lattimore is visszatér a rájátszásra
- Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
- Wild Card szombat – Chargers @ Texans és Steelers @ Ravens
- Ki tud átlépni a saját árnyékán? – AFC
- Super Bowl Ranking #1
- Íme a hivatalos All-Pro csapat
- Sérülés jelentés a szombati Wild Card meccsek előtt
- November után decemberben is Joe Burrow volt a hónap támadója
- A Jaguars mellett a Jets és a Browns rendez meccset 2025-ben Londonban
- Teljes edzésmunkát végzett Hurts, jó esély lehet a játékára
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Super Bowl Ranking #1
- Tucatjatekos on Micah Parsons szerint 2025-ben bajnok lesz a Cowboys
- atis123juve on Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
- ThySoul on Íme a hivatalos All-Pro csapat
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Jani_Kovacs on Super Bowl Ranking #1
- falucs84 on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Hurrá Torpedó on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
Én ezt nem értem:
” Ezen kívül garantált még a 2024-es és a 2025-ös alapfizetése, a 2024-es és a 2025-ös opciós bónusza”
“Az opciós bónuszokról egyébként azt kell tudni, hogy a lehívásuk pillanatában átalakulnak aláírási bónusszá és 5 évre egyenlő részéletekre eloszlanak.”
Ha opciós akkor nem kötelező érvényesíteni/lehívni nem? De az első mondatban garantáltnak van írva.
Plusz ha meg bónusznak hívják, akkor függ valamitől. Mitől? Ha tuti, akkor nem bónusz, miért hívják így?