A 2023-as holtszezonra mintha eltört volna valami a GM-eknél, ugyanis kirívóan kevés butaságot csináltak az elmúlt hetekben. Ennek eredményeképp rengeteg szabadügynök bőven áron alul írt alá, a veterán klasszisokat pedig a megszokotthoz képest csak szotyiért lehetett elcserélni (pl. Jalen Ramsey), és úgy tűnik, hogy ez a tendencia folytatódik.
Albert Breer információi szerint a Patriots csak akkor lenne hajlandó átvállalni DeAndre Hopkins szerződését a Cardinalstól, ha azért effektíve nem kellene pickeket feláldoznia. Állítólag hasonló a többi csapat álláspontja is, az Arizona tehát nemhogy első- vagy második napos válastási jogot, de jó eséllyel magas harmadik napos cetlit sem remélhet a még mindig top szintet képviselő elkapóért.
Hopkins idén 30 millió dollárt foglal el a capben és 19,45 millió dolláros alapfizetéssel rendelkezik (ebből egy cent sem garantált). Az elcserélésével vagy a kivágásával 9 millió dollár (post june cut esetén M19,45$) szabadulna fel 21 millió dollárnyi halott pénz mellett, és Breer szerint könnyen elképzelhető, hogy a Cardinals végül kénytelen lesz egyszerűen kivágni az elkapót, ha meg akarja spórolni a támadó idei fizetését.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások