A Colts évek óta egy olyan csapat benyomását kelti, ami nem tudja eldönteni, hogy újjáépítésbe vagy win now-ba kezdjen. A csapat rostere nem volt olyan rossz, hogy reális esélye legyen az 1/1-re (ehhez egy gimis edző szezon közbeni kinevezése kellett), viszont Chris Ballard sem próbált meg contendert faragni a gárdából. Ez a tendencia pedig folytatódik, ugyanis sem kitakarítva, sem megerősítve nem lett a keret, helyette sikerült megint megmaradni a középszerűség érdektelen mocsarában.
A Colts 12 millió dollár cap space-szel rendelkezett a 2022-es idény végén, ami alapvetően nem sok mindenre lett volna elég. Ezen viszont könnyen lehetett segíteni a borzasztóan megöregedett Matt Ryan kivágásával – csak a korábbi MVP irányító menesztésével 17 millió dollárt spórolt a gárda. Már ez önmagában elég lett volna a boldogsághoz, de az újjáépítés jegyében Ballard elcserélte Stephon Gilmore-t a Cowboysba egy ötödik körös cetliért, amivel további 8 millió dollárt sikerült felszabadítani. Ezzel Ballard befejezettnek tekintette a tavaszi nagytakarítást, sőt valamilyen megmagyarázhatatlan okból úgy ítélte, hogy a roster kész és már csak pár kisebb igazolásra van a hőn áhított Super Bowl.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások