A Browns lehívta a támadófalember Jedrick Wills opcióját, írja Jeremy Fowler. A tackle ezzel a 2024-es idény végéig marad a csapat kötelékében, jövőre 14,175 millió dollárt fog keresni.
Wills 1/10-es volt 2020-ban, a legjobb tackle-nek tartották a classban. Ehhez ugyanakkor egyáltalán nem tudott felnőni: futásblokkolásban gyenge, illetve tavaly 41 nyomásgyakorlást és hat sacket engedett 10 büntetés mellett. Összességében viszont nem lett bust, az ötödik éves opciója nagyjából reális ár/érték arányban.
A Browns mellett a Broncos is élt az ötödik éves opció lehetőségével, így az elkapó Jerry Jeudy jövőre is a csapat tagja lesz. A korábbi 1/15-ös elkapó három év alatt 2310 yardot és kilenc TD-t szerzett, de egyszer sem sikerült átlépni az 1000 yardos határt (tavaly 987-nél állt meg), ráadásul az elcserélése is többször felmerült. Mellette szól viszont, hogy évről évre fejlődött és ez a közel 13 millió dolláros fizetése nagyjából reális egy korrekt WR2-nek.
A Broncosnál elég telített lett a WR poszt, miután még a második körben is draftoltak egy játékost (Marvin Mims), így Jeudy és Courtland Sutton elcserélése továbbra is téma a csapatnál.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van