Connect with us

Hír

A Commanders tavaly megpróbálta elcsábítani Andrew Luckot

A Washington Commanders az utóbbi években sokat próbálkozott veterán irányítót szerezni (például Matthew Staffordot, Deshaun Watsont, Russell Wilsont), azonban mindenkiről lemaradtak, nem kis részben a tulajdonosi és szervezeti háttér miatt. Tavaly odáig fajult a dolog, hogy minden egyes csapatot felhívtak, hogy elérhető-e az irányítójuk, még a Chiefst is. Sőt, még Andrew Luck iránt is érdeklődtek – írja az ESPN.

Azt nem fejezte ki egyértelműen a cikk, hogy a Coltson keresztül vagy hátsó csatornákon érdeklődtek Luck esetleges visszatérése kapcsán. A nyelvezet inkább azt sugallta, hogy a Coltson keresztül, de Jim Irsay tulajdonos ma arról tweetelt, hogy ha bárki azzal kapcsolatban keresi meg Luckot vagy ügynökét, hogy náluk játsszon az NFL-ben, akkor az bizony tampering szabálysértésnek minősül, aminek komoly következményei vannak. Láthattuk ugyebár, hogy a Dolphinstól elvettek egy első körös picket, amiért Tom Bradyt és Sean Payton megpróbálták elcsábítani Miamiba.

A még mindig csak 33 éves Luck már több mint négy éve visszavonult és semmi sem jelzi, hogy vissza szeretne érni, ő teljesen jól elvan a saját kis életével. Mondjuk most, hogy a Colts 1/4-re kiválasztotta Anthony Richardsont, érdekes helyzetet szülne, ha Luck mégis vissza akarna térni, de ebbe a hipotetikus esetbe talán nem érdemes belemenni a minimális valószínűsége miatt.

Ami a Commanderst illeti, jelenleg a tavalyi ötödik körös Sam Howell számít kezdőnek, mögötte pedig Jacoby Brissett a csere. Idén a drafton nem hoztak senkit, és az ESPN információi szerint nem is nagyon érdekelte őket senki, aki elérhető lett volna, egyedül Hendon Hooker kapcsán gondolkodtak volna el a harmadik kör legvégén, ha még bent lett volna a helyükön (de a Lions a kör elején elvitte).

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Staten Island
Staten Island
2023-05-08 08:34

Ez azért furcsa, mert egyáltalán nem lehetett arról hallani, hogy Carr vagy Garoppolo iránt vmennyire is érdeklődtek vna.

bjeela
bjeela
2023-05-08 07:57

Luck 97 millió dollárt keresett a focival, ami az ügynöki díj és az adók levonása után cirka 44 millió. Ha nem hüje – márpedig ő valóban nem az -, akkor az unokái is megélnek ebből a pénzből. Ökör lenne visszatérni.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x