Amikor a Bengals leigazolta Orlando Brownt a piacon, akkor Jonah Williams helye megkérdőjeleződött a csapatban, így a tackle cserét is kért. Most a Cincinnati Enquirer arról számolt be, hogy a Jaguars komoly érdeklődő volt Williams szolgálataiért még a draft előtt, azonban nem sikerült olyan jó ajánlatot tenniük, amiért a Bengals elpasszolta volna.
A Jaguarsnak azért lett volna szüksége Williamsre, mert Cam Robinsont eltiltják a szezon elejére, így megüresedett volna az LT poszt. Viszont mivel a csere nem jött össze, így végül az első körben (1/27-re) draftolták Anton Harrisont a posztra.
A Bengals a Brown-igazolás után a jobb oldalra szerette volna eredetileg mozgatni Williamst, ő azonban a szerződése utolsó évében érthető módon bizonyítani szeretett volna inkább a balon, ahol többet kereshet a piacon jövőre. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy be kell érnie az RT poszttal, ahol viszont kezdőként számítanak rá. Oda tavaly igazolták le egyébként La’el Collinst, aki viszont várhatóan nem épül fel a szezon kezdetére és amikor pályán volt, akkor sem volt átlag feletti.
A 2019-ben 1/11-re kiválasztott Williams nem ért fel a draft pozíciójához, hiszen ugyan kezdő szintű tackle, ennek a kategóriának leginkább az alsó harmadába tartozik.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások