Az NFL tulajdonosai márciusban szavaztak már egyszer arról, hogy a csütörtöki meccseket a liga az év végén átvariálhassa (maximum kétszer), azonban akkor nem volt meg a kellő szavazatszám, kettő voks még hiányzott a kellő 24-hez. A jövő heti tulajdonosi meetingen újra napirenden lesz a kérdés, így elképzelhető, hogy most már átnyomják ezt a javaslatot – írja a TheAthletic.
Azért merült fel a kérdés, mert tavaly elég gyenge volt a felhozatal a csütörtök esti meccsek során. Ez egyrészt a nézői elégedetlenséget is növelte, másrészt minden bizonnyal nem volt boldog az Amazon sem, amely hatalmas összegért megvette a közvetítési jogokat.
Az NFL-nek nyilvánvaló érdeke, hogy növelje a nézettséget és az ebből befolyó összeget, ezért szeretnék elkerülni a gyenge színvonalú, keveseket érdeklő főműsoridős meccseket. A rugalmasság mellett szóló érv tehát egyértelmű, ahogy az ellene szóló is, ami leginkább a játékosok sérülésfaktorában játszik szerepet, illetve kisebb részben logisztikai kihívást is jelent mind az átmozgatott csapatok, mind a tévétársaságok részéről, ráadásul a szurkolóknak is más meccsnapra kellene szabaddá tenniük magukat.
Az NFL 2006 óta mozgathat vasárnapi mérkőzéseket a késő esti sávba, azonban ez ugyebár sok nehézséggel nem jár. Idén pedig a hétfő esti rangadókra is bevezették már ezt a fajta rugalmasságot, így ha 15 nappal előre szólnak az illetékesek, akkor az eredetileg hétfőre tervezett meccset áttehetik vasárnapra, ahonnan pedig átmozgathatnak egy másikat hétfőre. Ugyanezt szeretnék most bevezetni a csütörtöki meccsek kapcsán is. A jelenlegi szabályok szerint egyébként ezeket évente kétszer-kétszer tehetik meg a liga vezetői.

Legfrissebb cikkeink
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!