Lamar Jacksont hosszú távra a csapathoz sikerült láncolni, így a legnagyobb kérdőjelet kiegyenesítette a gárda. A draftra így csupán pár kisebb need befoltozása maradt, amit közel maradéktalanul meg is oldott a marylandi csapat.
1/22 Zay Flowers, WR, Boston College
Ismeritek a Ravenst, nem? Az az a félelmetes légierőt felvonultató gárda! Bármennyire is furcsa, valami ilyesmi van készülőben Baltimore-ban. Lamar Jackson pedig Flowersszel meg is kapta az utolsó építőkockát ebbe az új rendszerbe.
A Boston College korábbi játékosa az egyetemi ligában még vegyesen játszott kint és bent is (az utolsó két évében egyébként 2/3 arányban inkább a szélen volt jelen), de a Ravens depth chartjára nézve vélhetően slot elkapó lesz belőle. Ennek fő oka a mérete. Flowers még a slot elkapók között is picinek számít. Mind magassága, mind tömege, mind karhossza az alsó 10% között van az NFL-elkapók között. A kis termete viszont remek mozgáskoordinációval párosul. Robbanékony és a végsebessége is megvan, a kis területes irányváltásai az alacsony súlypontja miatt élesek és gyorsak. Igazán elektrikusan mozog a pályán, jól játszik a tempóval és a gyorsan járó lábai miatt mindig benne van, hogy kicselezi a védőket. Utóbbi tulajdonsága miatt igazán jó yardszerző az elkapás után, ezt az Eagles előszeretettel használta is ki és sok motiont, jet sweapet játszottak rá, hogy hamar a kezébe tudják adni a labdát. Igazi playmaker, aki a pálya minden szintjén veszélyt jelent.
Gyengeségei közt felhozható, hogy magasabb volt a drop aránya mint a legtöbb top elkapónak és fizikai limitáltsága miatt a vonalon való presszeléssel, illetve az elkapási ponton való fizikális küzdelemmel meg fog gyűlni a baja. A meglévő emberállomány mellé viszont remekül fog illeni. Batemannel és Backhammel a két szélen megvannak a magasabb fizikálisabb receivereik, akik mellé remek kiegészítő lesz Flowers, aki akár a zónák közé helyezkedve, akár meglepetésszerűen megnyújtva a pályát vagy gadget játékok révén tud segíteni majd.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
- Ellopták Kenny Pickett autóját, amiben benne volt a playbookja
Legutóbbi hozzászólások