Connect with us

Hír

Shaquill Griffin a Texansban folytatja!

A piac legjobb elérhető cornerbackje is megtalálta idei otthonát, ugyanis Jordan Schultz információi szerint Shaquill Griffin egy évre a Texans csapatához szerződött, méghozzá $3 millió garantált összegért, ami $4,5 millióra rúghat.

A Seahawks korábbi harmadik körös választottja az utóbbi két évet a Jaguarsnál töltötte, miután Pro Bowler szezonja után aláírt egy három éves $44,5 milliós szerződést. A játéka azonban visszaesett, tavaly ráadásul 12 meccset ki is hagyott sérülés miatt, így $13,5 milliót spórolva menesztették.

Griffin nem igazán illett a Jaguars sémájába, így utólag egy újabb bust igazolásként könyvelhetjük el ezt a lépést. Azonban így is egy tehetséges játékosról van szó, DeMeco Ryans rendszere pedig sokkal közelebb áll ahhoz, amiben a Seahawksszal a legjobb éveit hozta a játékos, így van esély arra, hogy legalább egy átlagos, vagy akár átlag feletti kezdő szintet is le tudjon hozni, ez a próba pedig abszolút megér $3 milliót.

A csapatnál a tavalyi 1/3-as Derek Stingley az első számú cornerback, Griffin így a másik veterán Steven Nelsonnal küzdhet meg a túloldali kezdőért. A secondary elég pofásan néz ki Houstonban, de majd meglátjuk, mennyit ér ez pass rush hiányában, ugyanis a védőfalban az 1/3-as újonc Will Andersonon kívül senki sem képvisel igazi minőséget.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x