A Bills leigazolja Brandon Shellt, aki 2016-ban került a ligába, a Jets választotta ki az ötödik körben. Soha nem volt egy sztár, ennek ellenére másodéves korától kezdve rendre 700-800 snapen volt a pályán és nem is volt különösebben rossz. Négy évet töltött a Jetsben, majd két évig volt a Seahawks játékosa, tavaly pedig a Dolphins adott neki lehetőséget.
A 2022-es idényben 13 meccsen lépett pályára, 11-szer volt kezdő és a támadósnapek 72 százalékán volt a pályán. Ez idő alatt két sacket és 40 nyomást engedett, ami nem valami jó, cserébe viszont remekül blokkolt futáshoz. Ez pedig már elég lehet ahhoz, hogy Buffalóban is egy kezdő posztért versenyezzen, a jelenleg kezdőnek számító korábbi harmadik körös Spencer Brown ugyanis tavaly négy sacket és 50 nyomást engedett, illetve futásblokkolásban is kritikán aluli volt.
A Jets pedig Yodny Cajuste-tal mélyíti a saját támadófalát. Ő a Patriots harmadik körös játékosa volt 2019-ben, de első két évében pályára sem lépett, és az utóbbi kettőben is csak ötször volt kezdő sérülések miatt, és akkor sem nyújtott jó játékot, így a csapat idén kivágta.
Prospectként sokan szerették egyébként, lehet ezért csapott le rá Joe Douglas is, bár az sem biztos, hogy befér majd az 53 fős keretbe. Jelenleg ugyanis elég mély az egység, Duane Brown, Mekhi Becton, Max Mitchell, Billy Turner és még a negyedik körös újonc Carter Warren is Cajuste előtt lehet.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások