Calvin Ridley-vel indult, majd idén hat játékossal folytatódott (köztük öten a Lionsből). Az NFL igyekszik lecsapni azokra a játékosokra, akik vétenek a Szerencsejáték Szabályzat ellen és akár NFL-re fogadnak, akár más sportágakra tesznek téteket az NFL intézményein belülről. Az ESPN információi szerint pedig jön egy újabb hullám, ugyanis a liga jelenleg nyomoz több vétség kapcsán is.
A szabályozás szerint ha egy játékos NFL meccsekre fogad, akkor határozatlan idejű, de minimum egy éves eltiltást kap, ha pedig az NFL bármely intézményéből ad le fogadást bármilyen más meccsre, akkor 6 meccses eltiltás jár neki. Azt egyelőre nem tudni, hogy kik és hányan lehetnek benne az új hullámban, illetve hogy milyen súlyos vétséget követtek el.
Az ESPN infói szerint továbbra is nehéz dolog minden fogadást nyomon követni, hiszen harmadik félen keresztül vagy off-shore fogadóirodánál nem igazán tudják figyelni, hogy NFL-játékos keze van-e a dologban, azonban az amerikai fogadóirodák információkat szolgáltatnak arról, hogy egy játékos fogadott-e mérkőzésre, illetve geolokációt vizsgálva azt is meg tudják mondani, hogy a csapatok létesítményeiből történtek-e fogadások.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások