Érdekesen alakult a Bills minitábora, legalábbis ami a Stefon Diggs körül kialakult helyzetet illeti. A sztárelkapó a holtszezon során az önkéntes edzéseken nem vett részt, majd a minitábor előestéjén ott volt az orvosi vizsgálaton, majd másnap meetingeken is, viszont az edzések előtt lelépett. A tábor második napjára visszatért, Sean McDermott főedző elmondása szerint egy kis szünetre és térre volt szükségük egymástól, ezért távozott az elkapó, azonban gyorsan megoldották a helyzetet.
Az elmondottaktól függetlenül az elég egyértelmű, hogy nincs minden rendben a felek közt, Diggs elégedetlen valamivel. Ez már látszott a csapat Bengals elleni playoff-meccsén is, ahol 17 pontos vereséget szenvedtek, Diggs pedig az oldalvonalnál fejezte ki frusztráltságát, majd a meccs utáni interjúkon sem vett részt. Na de pontosan mivel frusztrált?
Nos, Ben Violin (Boston Globe) információi szerint a támadósorban betöltött szerepével és a playhívásokba való beleszólás hiányával.
A Bills új támadókoordinátorát, Ken Dorsey-t sok szurkoló kritizálta tavaly, hiszen az offense összességében gyengébben teljesített, mint korábban Brian Daboll alatt, azonban a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy Dorsey jó munkát végzett és nem a playhívásokkal volt probléma, inkább a skill playerek tehetségének hiányával, illetve még inkább Josh Allen könyöksérülésével a szezon második felében.
Abból a szempontból is érdekes, hogy Diggs elégedetlen a szerepével a támadósorban, hogy abszolút fokális pontja az offense-nek, egyértelmű első számú elkapó és a többi elit WR-hez képest magasabb is volt a célbavételi rátája, hiszen nem igazán volt jó 2-3. számú opció mellette – az egész ligában Diggs kapta a negyedik legtöbb targetet.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások