Connect with us

Hír

Greg Rousseau idén végre átlépné a 10 sackes határt

Von Miller érkezése nagyon jót tett a Bills fiatal védőfalának, különösen Gregory Rousseau fejlődött sokat mellette. A korábbi első körös pass rusher tavaly minden téren remek teljesítményt nyújtott és most úgy érzi, hogy “végre szintet léphet” és rövid karrierje során először összejön a 10+ sackes idény (via Buffalo News).

Rousseau már újoncként nagy szerepet kapott a Bills védelmében, összesen 531 snapen volt a pályán. Futás ellen rendben volt, de a pass rush-ban még akadtak hibák, 265 snapen csak 30 nyomásgyakorlás és négy sack került a neve mellé. Már tavaly sikerült egy kisebb szintlépés, amikor 300 snapen 42 nyomásgyakorlást és nyolc sacket tett a közösbe úgy, hogy négy meccset is kénytelen volt sérülés miatt kihagyni.

A Billsnél szeretik rotálni a pass rushereket, ami kicsit nehezíti a 10 sackes határ elérését, de ha ilyen ütemben javul a játéka és a pályán tud maradni, akkor nem az lesz a kérdés, hogy sikerül-e, hanem hogy mikor. Miller jelenléte sokat segít neki, hiszen a sztár pass rusher kiesése után az ő teljesítménye is visszaesett, hiszen több figyelem hárult rá a támadók részéről.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group