A Cowboys 1995 óta nem jutott el nem hogy Super Bowlba, de még konferenciadöntőbe sem – mindössze négy franchise van, amely több ideje vár erre (Browns, Lions, Commanders, Dolphins). Tavaly nem voltak messze ettől, idén pedig jelenleg a harmadik legjobb esélyük van a fogadóirodák szerint a főcsoport megnyerésére, úgyhogy lehet bizakodnia a szurkolóknak a két egymás utáni 12 győzelmes szezont követően – amire szintén nem volt példa Dallasban az 1990-es évek óta.
A csapat irányítója, Dak Prescott is bizakodik, és szerinte végre ismét jó irányba haladnak.
“A két 12 győzelmes szezonunkat átmenthetjük az ideire és építhetünk erre. Karrierem során most először mondhatom, hogy két egymást követő évet nézve építkezünk. Szerintem ez a legjobb valós esélyünk, hogy megcsináljuk.”
– mondta Prescott a 96,7 The Ticket műsorában.
A védelem tavaly a liga 5 legjobbja közt volt, ráadásul fenntartható mutatókkal, így nincs okunk nagy visszaesést feltételezni a labda ezen oldalán, főleg hogy érkezett a cornerback Stephon Gilmore és az első körben Mazi Smith a védőfal közepére – ez volt a két nagy hiányposztja a csapatnak. A támadóknál pedig egy második számú fegyver hiányzott, ezt az űrt Brandin Cooks hivatott idén betölteni. Már csak az a kérdés, hogy Mike McCarthy támadóoldali hatalomátvétele hogyan sül el.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
A facebook kommentárt ezúttal inkább kihagyom. :P
Tényleg csak egy kis plusz kellene, nem sok. Mondjuk abszolút elit QB teljesítmény. Nem akarom Prescottot bántani, de ha ebben a Dallasban a helyére képzelem Allent vagy Herbertet, akkor enyhén szólva másként látnám az esélyeket. Burrowról és Mahomesról nem is beszélek.
Biztos jól fog elsülni! Mi baj lehetne? :D Na majd jövőre!