Saquon Barkley nem kapott hosszú távú szerződést a Giantstől, tehát idén a franchise tag alatt fog játszani. Ő ennek nyilvánvalóan nem örül, és mivel még nem írta alá a taget, így technikailag nem áll szerződés alatt, tehát bármiféle pénzbüntetés nélkül megteheti, hogy kiüli a teljes edzőtábort és majd csak az alapszakasz kezdete előtt pár nappal jelenik meg a csapatnál. A hírek szerint ez a terv, a csapattársai pedig abszolút támogatják őt.
“Beszéltem vele, és bárhogy is dönt, tehát itt lesz vagy sem, én 100 százalékig megértem, tiszteletben tartom és mögötte állok, semmilyen rossz érzésem nem lesz az irányába. Természetesen örülnénk, ha itt lenne, de ha nem, azt is teljesen megértjük. És nem csak én vagyok így ezzel, hanem a legtöbben az öltözőben. Nem szeretném, ha más lenne a narratíva. Ha nem jön, akkor senki sem lesz mérges rá. Mindannyian vele vagyunk, tiszteljük, szeretjük, tudjuk mi ad hozzá a csapathoz és hogy mennyire jó játékos a ligában.”
– mondta a safety Xavier McKinney a New York Postnak.
Sokszor felmerül érvként a közösségi médiában, hogy a holdoutolú játékosokra biztos mérgesek a csapattársak, hiszen ezzel rontják az esélyeiket a szezonra. Azonban a realitás az, hogy kiállnak egymás mellett a játékosok, hiszen pontosan tudják egyrészt, hogy ez csak biznisz, másrészt hogy hasonló cipőben jó eséllyel ők is így cselekednének.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
A legfőbb támogatói a csapaton belül:Breida,Gray,Brightwell és Corbin. Egyébként eléggé úgy néz ki,h Barkleynak lefőtt a kávé a Giantsnél.Talán nem cserélik el,ha aláírja a taget.