Dalvin Cook távozásával remek helyzetbe került Alexander Mattison, aki mostantól a Vikings első számú futója. Érthető módon már nagyon várja az idény kezdetét és odáig van a lehetőségtől, hogy végre kezdőként bizonyíthat.
“Mindig is próbáltam Cook nyomdokaiba lépni, igyekeztem nap mint nap kihívást jelenteni a számára és fejlődni mellette – mindezt azért, hogy megkapjam az esélyt a bizonyításra. Ez egy nagyszerű lehetőség a számomra, mindig is erről álmodtam”
– mondta Mattison (via TheStar-Tribune).
A 25 éves futó 2019-ben harmadik körös volt. Eddigi karrierje során 410 kísérletből 1693 yardot és 11 TD-t szerzett a földön (4,1 yardos átlag), illetve 72 elkapásból 538 yard és három TD került a neve mellé. Csereként és beugróként összességében nem lehetett rá panasz, de teljes értékű kezdőként még nem bizonyított – érdekes lesz látni, mennyire tud a pályán is felnőni Cookhoz.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
Legutóbbi hozzászólások
- AdrenalineJunkie on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- camillo7777 on James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
Amikor Cook hosszabb ideig sérült volt, akkor közel sem tudta azt a szintet hozni. Viszont ár-érték arányban egyértelműen Mattison éri meg jobban.