A Houston Texans meglepő kivágásokat eszközölt, ugyanis két ismertebb nevű védőt is kivágott, akiknek ráadásul tavaly fontos szerepük volt a védelemben.
Egyikük a slot cornerback Desmond King, akit a kezdőbe is vártak a legtöbben, az edzőtábor nagy részében is az első csapattal edzett és az előszezonban is mindháromszor kezdő volt. Összességében elég hullámzó karrierje volt eddig, jobb és rosszabb évekkel, de mindenképp elég tehetséges ahhoz, hogy valahol rosteren legyen, sőt egyébként kezdőbe is betehető. Így vélhetően Tavierre Thomas lesz a kezdő slot corner, akinek szintén volt már jó idénye.
Eggyel talán kevésbé meglepő a linebacker Christian Kirksey menesztése, hiszen az edzőtábor nagyobb részét kihagyta sérülés miatt és ezzel a lépéssel $5,2 milliót spórol a Texans. Ellenben Kirksey az utóbbi két évben 29-szer kezdett, tavaly még csapatkapitány volt, a Walter Payton díjra is jelölték, és a harmadik legtöbb szerelést ő mutatta be a csapaton belül.
Idén vélhetően nem lett volna kezdő, hiszen a fiatal Christian Harris és a veterán Denzel Perryman látta volna el ezt a feladatot, de cserének mindenképp jó lett volna. Az ő sorsát elsősorban a fizetése pecsételte meg.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
- Az első körös, aki bérgyilkost küldött a terhes barátnőjére – A Rae Carruth portré
Legutóbbi hozzászólások