Minden ami NFL

Az előszezon első fordulójának nyertesei és vesztesei – 2. rész

Published on

Szombat és vasárnap éjjel záródott az NFL első előszezon fordulója. Nézzük kik javítottak, illetve rontottak a pozíciójukon.

Dallas Cowboys

Nyertesek

Deuce Vaughn, RB

Már az edzőtábor alatt nagyon jó hírek érkeztek minden idők legkisebb futójáról, de a Cowboys első előszezonmeccsén éles körülmények között is megmutatta magát. Nyolc kísérletből 50 yardig jutott és szerzett egy hatpontost is. Irányváltásain továbbra is csak ámulni lehet és egyelőre a védők is csak szemmel követik. Termete miatt nyilván nem nehéz levinni, ha valaki leütközi, de egyelőre az apró futó ezt azzal oldja meg, hogy elkerül minden kontaktot.

Damone Clark és DeMarvion Overshown, LB-k

Leighton Vander Esch helye biztos a linebacker sorban, de rajta kívül elég vékony ez az egység. A befutónak mellette eddig is Clark tűnt, aki most bebiztosította a pozícióját. Nagyon jól mozgott az éjjel, nem mozdult el a play actionökre és természetes volt a mozgása. Overshown szintén helyet csíphet magának, főleg hogy a védelemben nyújtott játéka (6 tackle, 1 harmadik downos megállítás) mellett a speciális egységben is villogott.

Vesztesek

A csere támadófal

A támadófal borzasztóan nézett ki az egész mérkőzésen. A cserék kaptak lehetőséget és nem túlzás azt állítani, hogy senki nem tudott remekelni. Ez azért nagy probléma, mert Tyron Smith emberemlékezet óta nem bír egészséges maradni, Zack Martin pedig egyelőre holdoutol. Nagy bajban lehet a Cowboys, ha valaki kiesik.

Mazi Smith, iDL

Az első körös újonc nem tudott villogni, mindössze egyetlen szerelése volt és többször is eredményesen vették ki a játékból. Ami ennél is nagyobb probléma, hogy kisebb sérüléssel is bajlódik, ami miatt már kellett edzést kihagynia. Szerencséje, hogy nem túl mély a poszton a csapat, így egyelőre még reménykedhet a kezdőben.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Jacksonville Jaguars

Nyertesek

Nathan Rourke, QB

Nem feltétlenül az est legkiegyensúlyozottabb teljesítmény az övé, de a legszebb alakítás biztosan. Az oldalvonal mellé kiosztott touchdown passza előtt bemutatott menekülést ugyanis Patrick Mahomes is megirigyelné, ahol három szerelésből mozgott ki, majd miközben vitték a földre osztott ki egy csodálatos labdát. Már csupán ezzel bebiztosította a roster helyét a csapatban, de futott még mellesleg egy hatpontost is.

Hátsó körös újonc védők

Ventrell Miller (LB) és Christian Branswell (CB) is jól játszott, az előbbi egy sacket és három siettetést jegyzett, utóbbi pedig interceptiont szerzett és volt egy leütött labdája is. Egyikük sem tűnt elveszettnek a pályán és ami feltűnő volt, hogy mindketten olyan sebességgel játszottak, mint a veteránok.

Carolina Panthers

Nyertesek

Derrick Brown, iDL

Brown többször küzdötte át magát a Jets támadófalán és szép negatív yardos szerelésekkel akadályozta meg a futók felgyorsítását. Az egész védőfal alapvetően jól mozgott (Amaré Barno nevét lehet még kiemelni), de egyértelműen Brown volt az, aki a legenergikusabbnak tűnt és pár kilóval könnyebbnek is tűnik, ami a mozgásán abszolút meglátszik.

Vesztesek

A támadófal

Talán az egész előszezon legrosszabb teljesítménye a Panthers támadófaláé volt, ahol leginkább Austin Corbett helyét próbálgatta a csapat és aki itt felbukkant, az gyalázatos is volt. Az este folyamán végül 12 nyomást és 5 sacket engedtek a Jets védelmének. A nagy gond, hogy nem csak a cserék, de a kezdők is szenvedtek, köztük Ikem Ekwonuval, aki két siettetésért volt felelős.

Bryce Young és Matt Corral

A támadófal szenvedéséből kitalálható, hogy az irányítóknak nem lehetett könnyű estéje, de sem az idei draft első választottja, sem Matt Corral nem tudott bizonyítani. Mind a ketten ritmustalanok, pontatlanok voltak, elég rövidekkel próbálkoztak és nem érezték megfelelően a nyomást sem.

New York Jets

Nyertesek

Zach Wilson, QB

A Hall of Fame meccs után a tavaly megbukni látszó irányító ismét kiváló volt, 70%-os pontosság mellett 123 yardig és egy touchdownig jutott. Nem csak pontos volt, de kiosztott pár olyan passzt is, ahol egyértelműen szépen vezette az elkapóit. A tavalyi után nehéz lenne elképzelni, hogy gyorsan visszakapaszkodik az emberek szívébe, de jó úton halad. Hozzátéve, hogy az előszezonban tavaly is jól nézett ki.

Az egész csere védőfal

Felesleges bárkit kiemelni, mert mindenki nagyszerűen játszott, a Panthers irányítók folyamatosan az életükért küzdöttek. 12 nyomást és 5 sacket szereztek, ami a legtöbb a fordulóban. A két legnagyobbat talán Bryce Huff és Solomon Thomas villantotta, akik a passz rush mellett a futás ellen is folyamatosan ott voltak, de megvillant a tavalyi- és idei elsőkörös Jermaine Johnson és Will McDonald is.

Israel Abanikanda, RB

Az újonc futó 56 yardjából 53-mat kontakt után szerzett és egy touchdownt is elsüllyesztett. Nem zavarta a támadófal rossz teljesítménye, az első kontaktokat könnyedén ütközte le és kiosztott pár briliáns stiff armot is.

Vesztesek

A támadófal

Senki nem volt igazán jó, de Mekhi Becton megint negatívan emelhető ki. Futásblokkolásban folyamatosan szenvedett, de két nyomás mellett egy sack is a lelkén szárad.

Chicago Bears

Nyertesek

A kezdő támadójátékosok

Az újonnan érkező elkapó DJ Moore első meccsén 62 yardos touchdownnal mutatkozott be, a futó Khalil Herbert könnyedén cikázott be a célterületre, az elsőkörös Darnell Wright kulcsblokkot osztott ki két touchdownnál is és minden pályán lévő tökéletesen hajtotta végre a feladatát az első drive-ok során. Fields tökéletes passer ratinggel zárt (3/3, 129 yard, 2 TD), amihez azért olyan sok köze nem volt a negatív levegőben töltött yardjaival, de ha nem kell hozzátennie extrát és így is szuperül muzsikál a támadósor, akkor nagy nyertessé válik. Sokat nem voltak fenn a támadók mert mindegyik drive-ukat gyors pontszerzéssel zárták, így azért igazi betekintést nem kaptunk belőlük, de az látszik, hogy mindenki duzzad az önbizalomtól.

Vesztesek

Velus Jones, WR

A tavaly draftolt elkapó eddig sem váltotta meg a világot, az egyetlen lehetőségnek idén az bizonyult számára, ha a speciális egységben hasznos tud lenni. Sokáig úgy is tűnt, hogy összekapta magát, de a tegnapelőtti meccsen előbb majdnem, majd ténylegesen is elvesztett egy visszahordást. Ez pedig alighanem szög a koporsójába.

Tennessee Titans

Nyertesek

A két jelenlegi backup irányító

A Titans tavaly és idén is draftolt egy magasra taksált tehetséget, de a kezdő továbbra is Tannehill. Legalábbis jelenleg. Az első előszezon meccsen mind a ketten pályára léptek és voltak jó pillanataik. Malik Willis volt először fenn és a tavalyi teljesítményéhez képest rengeteget lépett előre. Különösen a nyomás ellen volt jó, de sokkal szebben olvasta a játékot is. Will Levis egy kicsit ehhez képest lassabbnak tűnt, de ahhoz képest hogy ő idén érkezett a ligába, nem tűnt annyira elveszettnek mint tavaly a társa.

Vesztesek

A támadófal

Hiába érkezett sok ember a támadófalba, az edzőtábori hírek alapján és az első meccs után továbbra is fennállnak a csapat tavalyi gondjai. Sok a kommunikációs hiba, a tackle-ök mellett túl sokszor mennek el, a futásblokkolás pedig nem olyan domináns, mint kellene.

Buffallo Bills

Nyertesek

Dane Jackson, CB

A Bills cornerback posztján nagy a harc, ugyanis a tavalyi sérüléshullám sok játékosnak lehetőséget adott, akik most szeretnék megtartani ezt az esélyt. Az egyik ilyen Dane Jackson, aki egyelőre úgy tűnik meg is szerzi az egyik kezdő helyet. Nem csak azért, mert leszedte a Colts újonc irányítójának a passzát, hanem azon kívül is folyamatosan jól helyezkedett és élt a kínált esélyekkel.

Matt Barkley, QB

A Josh Allen mögötti csereirányító posztért nagy csata van Kyle Allen és Matt Barkley között, amiből most utóbbi került közelebb a célhoz. Allen többször is kórház passzt osztott ki, ehhez kepést Barkley végig pontosnak tűnt és jók voltak az ütemből, időzítésből indított játékai is.

O’Cyrus Torrence, OG

A második körös falember már eddig is úgy tűnt, hogy megszerzi a kezdő right guard posztot, de az első előszezon-meccs után ez csak biztosabban tűnik. A félidőig játszott és nagyjából kifogástalanul. Erővel szépen csinált utat a futójátékhoz és amitől jobban féltek, a passzblokkolásával sem voltak különösebb gondok.

Damar Hamlin, S

A Bills safetyjét mindenképpen meg kell említeni, aki először volt pályán azóta, hogy tavaly a Bengals elleni meccsen összeesett és az orvosoknak az életéért kellett küzdeni. Már az, hogy ott volt a többiekkel egy hatalmas eredmény, de emellett még kiosztott pár kulcsszerelést is, amelyből egy például a Colts egyik drive-ját akasztotta meg.

Vesztesek

Terrel Bernard, LB

A fiatal linebacker nem azért vesztes mert rosszul játszott, hanem mert egyáltalán nem tud pályára kerülni. Már az edzőtáborban is partvonalra került és ezúttal sem volt bevethető. Ez pedig azért rossz hír számára mert a középső linebacker posztért nagy küzdelem folyik. Tyler Dodson így egyelőre úgy tűnik megszerzi ezt a posztot mert az edzéseken biztató volt és a rutinos AJ Klein is feljebb került a rangsorban, de a mostani meccsen még Dorian Williams is Bernard elé kerülhetett, aki hét szerelésével az egész előszezon egyik legtöbbjét mutatta be.

Indianapolis Colts

Nyertesek

Bernhard Raimann, OT

A Colts tavaly draftolt támadófalembere nagyon jól mozgott, talán az egész Colts támadósor legjobbja volt. Nem engedett egyetlen nyomást sem, folyamatosan az embere előtt tudott maradni. Futásblokkolásban már talán kicsit halványabb volt, de így is nagyot lépett előre.

Anthony Richardson, QB

A boom or bustnak várt irányító igazából nem nevezhető nyertesnek és vesztesnek sem, mert elég vegyes volt a játéka, de mindenképp beszélni kell róla. A rossz pillanatai között meg kell említeni a dobott interceptiont, ahol bár az elkapója futott rossz útvonalat (amiért később elnézést is kért), ellenben borzasztó döntést hozott, hogy nem dobta ki a labdát. A szebb pillanatok közé sorolható az Alec Pierce felé dobott labdája ami közel 40 yardos tűpontos átadás volt, amit az elkapó elejtett.

Vesztesek

Alec Pierce-nek ez volt a legnagyobb és leglátványosabb hibája, de ezen kívül elrontott egy kulcsblokkot is a Colts korábbi drive-jában, ami miatt nem lett meg az első kísérlet. Ez pedig bőven elég, hogy egy fiatal és mély elkapó sorban sokat bukjon.

Baltimore Ravens

Nyertesek

A Ravens előszezon sorozata

Ezt mindenképp muszáj megemlíteni, ugyanis ha szűken is de nyert a Ravens, ami bár senkit nem érdekel egy preseason meccsen, de ezzel folytatódik az a példátlan sorozat, hogy a csapat nem kap ki előszezonban. Ez volt sorozatban a 24. megnyert meccs és így 2015 óta nem kaptak ki itt.

Tyler Huntley, QB

A tavalyi csereirányító a második félidőben lépett pályára és nagyszerűen hozta vissza a csapatát. Szinte nem volt rontott passza, passzolt egy touchdownt és szerzett a földön is 13 yardot.

Vesztesek

Melvin Gordon, RB

A legújabban érkező veterán futó messze a legrosszabbul nézett ki a pályára lépő running backek között, nem tudott kiharcolni elrontott szerelést az átlaga pedig 3 yard alatt maradt.

Anthony Brown és Josh Johnson

Az elején pályára lépő két irányító borzasztóan nézett ki. Rendkívül pontatlanok voltak és folyamatos kommunikációs hibák jellemezték a támadósort, amíg ők voltak fenn. Kettőjük közül talán Johnson maradhat rosteren, de nem sok vizet fog ő sem zavarni.

Philadelphia Eagles

Nyertesek

Jalen Carter, iDL

A legutóbbi draft legnagyobb tehetségének tartott Carter sokak meglepetésére az Eaglesig csúszott, amit a pályán kívüli ügyeinek tulajdonítottak, azt pedig be is bizonyította, hogy ha csak a pályára összpontosítunk, akkor mindenki nagyot hibázott. Rögtön az első játéknál tükörsimán verte meg az emberét és pillanatok alatt volt az ellenfél irányítójának a nyakán.

DeAndre Swift, RB

A telített futószekcióból Swift tudott kitűnni, aki már az edzőtábor alatt is úgy tűnt, hogy megszerzi a kezdőt. Ő volt az egyetlen, aki igazából extrát tett bele a támadófal mögött.

Sydney Brown, S

A harmadik körös safety mozgott talán az egész meccsen a legjobban. Óriási ütései voltak, odaért mindenhova, még a line of scrimmage vonalán is rombolt. Ezen kívül pedig a speciális egységben is használható volt.

Vesztesek

Greedy Williams, CB

A cornerek, de az egész secondaryból a Clevelandtől érkező játékos nézett ki a legrosszabbul. Borzasztó lassan fordult és továbbra is bátortalanul szerel. Könnyen lehet, hogy a keretben sem fog maradni.

Greg Ward, WR

A legkevesebb fantázia az elkapók közül benne van. Se hosszú játék, se lerázott szerelés, se szoros őrizetes játékban nem volt jó. Telített elkapó szekcióban nem fog helyet kapni.

Los Angeles Chargers

Nyertesek

Elijah Dotson, RB

A nap legnagyobb teljesítménye a Chargers draftolatlan futójáé, aki egy 35 és egy 40 yardos futást is hatpontosra váltott. Ráadásul mindkét esetben úgy, hogy a felrajzolt játék nem működött, így ki kellett vágnia és ezzel hozta össze a playt. Eddig úgy tűnt, hogy rostert sem fog fogni, de most úgy tűnik komolyabb álmai is lehetnek.

Quentin Johnston, WR

A csapat elsőszámú választásával kapcsolatban megoszlottak a vélemények, egy kiforratlan de nagy potenciállal bíró elkapónak tartották. Nem véletlen, hogy sok lehetőséget kapott, mert még az edzők is szeretnének megbizonyosodni a képességeiről. Neki volt messze a legtöbb targetje a meccsen és élt is vele. A legnagyobb pozitívum, hogy több ízben is jól futotta meg az útvonalait, aminek első kísérletek lettek a végei.

Los Angeles Rams

Nyertesek

Stetson Bennett, QB

Bennett a második negyedben állt be és valószínűleg jó játékának köszönhetően végigjátszotta a meccset. Kicsit nehezen rázódott bele a történésekbe, de a második félidőben szinte hibátlan volt. Többször is könnyedén rázta le a nyomást, szépen olvasta a védelmet és volt több nagy átadása is.

Puka Nacua, WR

Ugyan csak három elkapásból 32 yardig jutott, de ebbe egy harmadik kísérlet teljesítése és egy touchdown is került. Ha az irányítója meghosszabbította a játékot, akkor rendre képes volt elszakadni.

Vesztesek

Az egész front7

Ahogy azt várni lehetett a fiatal és tapasztalatlan védőfal és linebacker egység rengeteget hibázott. A Chargers futójáték könnyedén működött, a Rams védőfal nem tudta tartani a blokkokat és jó néhány lecsúszott szerelés is akadt.

Támadófal

Rengeteg a kérdés az offensive line-ban és egyelőre nem sikerült választ adni egyre sem az első meccs után. Igazából nem volt erős pont az egységben, mindenki engedett nyomást és a futáshoz is gyengén blokkoltak.

San Francisco 49ers

Nyertesek

Ji’Ayir Brown, S

A hírek szerint a 49ers folyamatosan gyakorolja és növelni akarja a három safetys felállásokat és ebben az újonc safetynek nagy szerepe lehet. Az egyik legjobb teljesítményt ő nyújtotta, volt egy touchdown mentő játéka és több fontos szerelése is.

Vesztesek

Trey Lance, QB

Viszonylag sok lehetőséget kapott az egykori (több) elsőkörös irányító, de nem köszönte meg. Amíg pályán volt, négy sacket nyelt be (nem volt mindegyik az ő hibája) és volt két labdaeladást érő labdája is. Egy touchdown végül pontösszejött az egyik ilyen passzból, de nem lehet megdicsérni ezért a produkcióért.

Jake Moody, K

A csapat frissen (magasan) draftolt rugója kétszer is hibázott az éjjel, egyszer 40, egyszer pedig 58 yardról. A Vegas kétszer is fagyasztotta az újoncot és mindkétszer meg is zavarta. Lehet mégsem kellett volna egy harmadik kört adni érte?

Las Vegas Raiders

Nyertesek

Aidan O’Connell, QB

Az újonc egyelőre harmadik számú irányítónak van megnevezve, de a 49ers elleni teljesítményével ezen javíthatott. Mindössze három rossz passza volt, ezek egy része is drop volt, végig ritmusban volt az offense és nagyon gyors olvasásai voltak ezen a szinten.

A Raiders védelem

A védelem végül 5 sacket szerzett és folyamatos nyomás alatt tartotta a 49ers irányítóit. Az igazán impresszív az volt, hogy a cseresorral is nagyon pofásan néztek ki. Nem csak a védőfalat illeti dicséret, abban hogy jól játszottak a jó secondary teljesítménynek is sok köze volt. Végül labdát ugyan nem szereztek, de ragadtak az elkapókra.

Vesztesek 

Tre Tucker, WR

A fiatal elkapó a sebességével irányította magára a figyelmet, de aztán a dropjaival tartotta magán. Többször szépen szakadt el, de volt két nagyon csúnya labdaelejtése is fontos szituációkban.

Támadófal

Az offensive line nem nyújtott kifejezetten rossz teljesítményt, de elég inkonzisztens volt. Meglepetésre passzblokkolásban voltak jobbak, nem engedtek egyetlen sacket sem, de futásblokkolásban láttunk már tőlük jobb teljesítményt.

Kansas City Chiefs

Nyertesek

Második soros elkapók

Nagy a versengés a Chiefs elkapók között, mert azzal hogy nincs egy első (és második) számú játékos sem, többen próbálnak a mézes bödön közelébe kerülni. Tegnap este Richie James volt az egyik, aki nagyot villantott, volt egy nagyon szép hosszú elkapása, ahol jól szakadt el, majd utána a kicsit aluldobott passzt a védő feje fölött szedte le. Mellette a nagyon tehetséges, de folyton sérüléssel szenvedő Justyn Ross mozgott még szépen, aki az egész edzőtáborban kiemelkedő és most egy touchdownnal tette fel a koronát.

Vesztesek

A védőfal

A Chiefs szinte semmi nyomást nem tudott generálni, a kezdő tagjai Carr közelébe sem tudtak kerülni. Ez azért nagy baj, mert Chris Jones egyelőre az új szerződéséért küzd és nélküle láthatóan nincs senki, aki villanni tudna. A fiatalok folyamatosan rossz szögeket választottak és már azelőtt kivették őket a játékból, mielőtt elkezdődött volna.

Deneric Prince, RB

Az újonc futó az egész edzőtáborban kiváló volt, de az első meccsen elég halovány. Nem volt kiemelkedő futása és sokszor nem jó helyre vágott be. Van még hova fejlődnie.

New Orleans Saints

Nyertesek

Derek Carr, QB

A veterán irányító végig éles volt az első drive-ban, szinte hiba nélkül játszott és úgy ment át a vezetésével a támadósor a védelmen mint kés a vajon.

Jameis Winston, QB

A másik Saints irányító is jól nézett ki (a Chiefs védelem ebbe jócskán belejátszott). Amíg Carr tökéletesen ritmusban volt és gyorsan olvasott, addig Winston szép kiemelt labdákkal vétette észre magát.

 

[/ppp_patron_only]

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group