Connect with us

Minden ami NFL

Breakout játékosok 2023 – NFC South

Az NFC South csoportjában nagyon sok a fiatal játékos, akiktől már eddig is vártuk a szintlépést, de eddig nem érkezett meg. Idén azonban az edzői gárdák egy részének változásával több játékos számára megnyílik az út, hogy megmutassa, mit tud igazán.

Atlanta Falcons

Ki lehet breakout játékos?

A Falcons védelme az elmúlt időszakban nem igazán tudott maradandót alkotni, pedig tavaly a tapasztalt Dean Pees is próbálkozott emelni a színvonalat. Idén új védőkoordinátor, a csoportrivális Saintstől érkező Ryan Nielsen próbálja ráncba szedni az egységet. Ennek megfelelően sok új játékos érkezett a csapatba, de a fiatalok belső fejlődésében is bíznak. Egy jól működő rendszerben nélkülözhetetlen egy megbízható, agilis linebacker, ez pedig a tavalyi draft második körében érkezett Troy Andersen. Már tavaly is kapott lehetőséget a bizonyításra, de idén tovább növekedhet snapjeinek a száma. A múlt év felemás eredménnyel sikerült a fiatal számára. Futás ellen egész szépen dolgozott, viszonylag kevés elrontott szerelése volt és odaért a pálya minden pontjára. A szintlépéshez egyértelműen a passz elleni védekezését kell emelni, ami elég bizonytalan volt összességében. Átlagban a felé szálló labdák több mint 90%-a célba ért, ami kimondottan rosszul fest, pedig sokszor ott tudott lenni az emberével. Amennyiben ezen tud változtatni, úgy egy stabil kezdő lehet.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Ki lehetne még?

Jeff Okudah nagy reményekkel érkezett a ligába, a Lions a harmadik helyen draftolta, de az utóbbi idők egyik legnagyobb cornerback bustja lett. Idén a Falcons cserélt érte és az új környezet jó hatással lehet rá. Az biztos, hogy lehetősége lesz a bizonyításra, mert a túloldalán A.J. Terrel fog játszani, aki az elmúlt két évben a legjobb cornerek közé játszotta be magát, így Okudah oldalát előszeretettel fogják támadni. Okudah az egyetemen egy jó emberezős játékos volt, így ha leegyszerűsítik neki a koncepciókat, akkor egy elfogadható szintre elképzelhető, hogy visszakapaszkodik.

Carolina Panthers

Ki lehet breakout játékos?

A Panthers edzői stábja felfrissült, a labda mindkét oldalán új, ígéretes szakember érkezett. Így olyan játékosoktól is várhatunk ugrást, akik eddig viszonylag kevés lehetőséget kaptak. Támadóoldalon Frank Reich fogja hívni a játékokat, aki annak ellenére egy jó szakember, hogy az elmúlt időszakban ezt nem tudta megmutatni. Ráadásul Bryce Young személyében új franchise irányító is érkezett. Ez pedig az elkapóknak jó hír lehet. Terrace Marchall eddig mindössze 628 yardot és 1 darab touchdownt szerzett a két év alatt, igaz lehetőséget sem kapott eleget. Idén ugyan sok játékos érkezett a célpontok táborába, de a fiatal Marshall mindegyiküknél tehetségesebb lehet. Bryce Young nagyon sokáig képes meghosszabbítani a játékokat, ez pedig elég időt ad Marshallnak arra, hogy előbb-utóbb tisztára játssza magát.

Ki lehetne még?

A védőoldalra Ejiro Evero, a tavalyi év egyik legjobb koordinátora érkezik, aki viszonylag kevés tehetséges játékosból is egy nagyon ütős védelmet tudott faragni. Az alapok a Panthersnél is adottak, van egy-két sztárjátékos, de a többiek is megütnek egy korrekt szintet. Yetur Gross-Matos a negyedik évét kezdi a ligában, de eddig nem tudott igazán maradandót alkotni. Egyik évben sem sikerült 30 nyomásnál többet szereznie, de a legsikeresebb egyértelműen a tavalyi szezonja volt, amikor szinte teljes értékű kezdőként játszott. Evero rendszerében azonban a védőfalnak kiemelt szerepe van, sok keresztezéssel operálnak az egységei és ez segíthet a fiatal pass rushernek is.

New Orleans Saints

Ki lehet breakout játékos?

A Saints védelem Dennis Allen vezetésével évek óta stabilan teljesít és folyamatosan épülnek be új fiatal játékosok is a kezdőbe. Ilyen Pete Werner is, aki a linebacker sor következő bástyája lehet. Demario Davis All-Pro szinten teljesít az elmúlt három évben, de a kor szép lassan kezdi utolérni, így nagyon kellett mellé egy fiatal dinamikus játékos. Werner már az egyetemen is csapatkapitány volt, jól érti a játékot és szépen olvassa az útvonalakat is. Amíg az első évében inkább futás ellen volt jó, addig tavaly már passz ellen is mutatott szép dolgokat (igaz a futásvédekezése kicsit visszaesett), az elmúlt két évében összesen nem engedett 400 yardot. Idén még nagyobb szerepet kaphat és nagyobb felelősséget is.

Ki lehetne még?

Marshon Lattimore túloldalára évek óta keresi a másik kezdő cornerbacket a Saints, 2021-ben Paulson Adebo érkezett a harmadik körben, tavaly pedig Alontae Taylor a másodikban. Kettőjük közül úgy néz ki utóbbi lehet a befutó. Közel 700 snapet játszott és felemás teljesítményt nyújtott. A felé szálló labdák 50%-át sem kapták el mellette az elkapók, ellenben kimondottan sok elkapás utáni yardot engedett. Ezzel párhuzamosan érdemes megemlíteni, hogy futás ellen volt a legtöbb gondja, a szerelései 23%-át elhibázta. Ebből a két adatból kiolvasható, hogy egy szintlépéshez elsősorban a szerelési képességén lesz érdemes fejlesztenie. A passzjátékok ellen már tavaly is nagyon agresszívan játszott és bár nem volt hibátlan, de pont ez a harcosság hiányzott eddig a csapatnak.

Tampa Bay Buccaneers

Ki lehet breakout játékos?

Sok az idősebb játékos a Buccaneers keretében, akiktől már egyértelműen nem várunk szintlépést, ahogy sok olyan játékos is van, akiről már kicsit lemondtunk. Így jobb híján a tavalyi draftoltak léphetnek szintet, akik közül többen is nagy szerepet kaphatnak vagy egyenesen a kezdőbe kerülnek. Luke Goedeke például már tavaly is sok mérkőzést játszott kezdőként, de idén másik poszton kapja meg a lehetőséget a bizonyításra.

A tavaly fertelmesen teljesítő támadófalban a bal oldali guard szerepét kapta meg és ahogy mindenkinek Wirfs kivételével, neki sem volt jó éve. 24 nyomást engedett 11 mérkőzés alatt, ami a guardok között így is a 10 legrosszabb teljesítmény között van. Az év végén viszont volt olyan mérkőzés, hogy átkerült jobb oldali tackle-be és sokkal jobban is mutatott. Idén valószínűleg ő kezdi meg itt az évet és nagyok az elvárások az irányába. Passzblokkolásban nagy fejlődést mutatott az év elejéhez képest, ha tartja ezt az ütemet, akkor teljes értékű kezdő lehet.

Ki lehetne még?

Logan Hall nagy reményekkel érkezett a tavalyi draft második körében, de hatalmas csalódást okozott. Prospectként az volt a remény vele kapcsolatban, hogy már most egy jó futás elleni védő és jó edzői munkával a passzsiettetésén is lehet fejleszteni. Ehhez képest rotációs szerepben egyelőre semmiben nem tudott felnőni a feladatokhoz. A nagy probléma, hogy nem elég hogy nem tudott tényező lenni a passz ellen, de futás ellen sem volt elég domináns.

A Buccaneersnél idén jóval kisebbek az elvárások, visszatér Barrett, és érkezett Calijah Kancey is, aminek az lehet az eredménye, hogy a védőfalban mindenki frissebb lehet és feladatok terén is kisebb lesz a teher. Hallnak egyelőre kevesebb munkája lehet a passz ellen, így nagyobb erőket összpontosíthat a futásvédelemre.

[/ppp_patron_only]

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x