Az NFL próbálja biztonságosabbá tenni a kickoffokat, idén is változtattak egy kicsit a szabályon ennek érdekében (ami nem biztos, hogy eléri a kívánt hatást). A PFT információi szerint viszont megfontolják az XFL-ben bevezetett kickoffokat is, a jövőben akár ez helyettesítheti majd az eddig megszokott kirúgásokat.
Az XFL-ben a rúgás a 30-asról indul, de a rúgón kívül a kickoffot végző csapat játékosai mind az ellenfél 35 yardosára állnak fel. A visszahordó csapatból 10 játékos tőlük 5 yardra áll fel, egyedül a returner áll hátul. Ezzel azt érik el, hogy az ütközések sokkal kisebb sebességgel történnek, amivel azt remélik, hogy kevesebb sérülés és agyrázkódás történik ezeknél a játékoknál. Az elsődleges adatok biztatóak, de az NFL tovább szeretne vizsgálódni e tekintetben.
Nem biztos, hogy egyszerű lesz ezt átnyomni, hiszen sokak szerint egy “csúnya” játékról van szó, nincs meg az a látványfaktora, mint a jelenlegi kickoffoknak. Emellett attól is tartanak, hogy a visszahordót így nagyobb ütések fogják érni. (Plusz a special team edzők elég sok mindent elleneznek, ami a megszokottól eltérő.)

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
Legutóbbi hozzászólások