Von Miller tavaly a szezon második felében sérült meg komolyabban, elszakadt a térdszalagja. Az idei tábor kezdetén a PUP-listára helyezték, így egyelőre nem tudott edzésbe állni. Nem is várható ez a közeljövőben és könnyen lehet, hogy az alapszakasz kezdetére sem lesz még bevethető. Elmondása szerint szeretne ott lenni a Jets elleni szezonnyitón, de erőltetni nem fogja a dolgot.
“Nem fogom a kemény csávót játszani, az nem lenne okos. Ez a 13. szezonom, van még 4-5 év a szerződésemből. Majd akkor láttok a pályán, amikor készen állok.”
– mondta a pass rusher a SiriusXM NFL Radio adásában.
Az NFL-ben sokan játsszák a kemény csávót és akkor is ott akarnak lenni a pályán, amikor nincsenek 100 százalékos állapotban. Millernek erre 34 évesen már nincs sok motivációja, ő nem a keretben maradásért vagy a kezdőért küzd, így teljesen érthető az ő hozzáállása is. Vélhetően a csapatnak is ez a jobb, simán bevállalnának pár meccset Miller nélkül, akár egy fél szezont is, hogy aztán a hajrában és a rájátszásban is a lehető legegészségesebb lehessen.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
Legutóbbi hozzászólások