KJ Hamler négy hónapja részlegesen elszakította a mellizmát, aminek következtében még most sem alkalmas a játékra. A helyzete azonban tovább romlott, ugyanis az orvosok szívburokgyulladást diagnosztizáltak nála, az elkapó pedig bejelentette, hogy amíg rendbe nem jön, addig szünetelteti a futballt (a Broncos azóta ki is vágta, de a csapatnál nyitottak a későbbi visszaigazolására).
Zsinórban második éve ér véget az edzőtáborban a Broncos elkapójának szezonja
A 23 éves játékos 2020-ban 2/46-osként került Denverbe, de eddig nem sok haszon volt belőle. Újoncként a combhajlítója miatt csak 13 meccsen lépett pályára, de a 30 elkapásból 381 szerzett yard és három TD összességében vállalható produkció volt. Azóta viszont csak 12 elkapás és 239 yard került a neve mellé – 2021-ben elszakadt az ACL-e a harmadik héten, tavaly pedig ismét a combhajlítójával voltak gondok. A lehetséges 50 mérkőzésből 27-et hagyott ki eddigi karrierje során.
Tim Patrick után tehát Hamler is hosszabb időre kidőlt, így pedig elég vékony lett az elkapóposzt a csapatnál: Jerry Jeudy, Courtland Sutton, a Saintstől érkező Marquez Callaway és a második körös újonc Marvin Mims alkotja a legjobb négyest.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
- Az első körös, aki bérgyilkost küldött a terhes barátnőjére – A Rae Carruth portré
Legutóbbi hozzászólások