Nagyon nincs szerencséje az elkapókkal a Broncosnak. Előbb Tim Patrick szezonja ért véget (sorozatban második éve a nyár alatt) egy Achilles sérülés miatt, majd egy szívbetegség miatt hosszabb időre kidőlt KJ Hamler. Most pedig a korábbi első körös Jerry Jeudyra vár több hét kényszerpihenő, miután a csütörtöki edzésen megsérült a combhajlítója, írja minden forrás.
Zsinórban második éve ér véget az edzőtáborban a Broncos elkapójának szezonja
A korábbi 1/15-ös elkapó három év alatt 2310 yardot és kilenc TD-t szerzett, de egyszer sem sikerült átlépni az 1000 yardos határt (tavaly 987-nél állt meg), ráadásul az elcserélése is többször felmerült. Utóbbiból végül nem lett semmi, a csapat az ötödik éves opcióját is lehívta, ráadásul a rengeteg sérülés miatt extrán fontos lett volna, hogy ott legyen a pályán.
Azt egyelőre nem tudni, mennyit kell pontosan kihagynia, de az nagyon valószínű, hogy nem fog pályára lépni a Raiders elleni szezonnyitón. Így Courtland Sutton mellett az újonc Marvin Mims és talán a Saintsől szerzett Marquez Callaway lehet a két kezdő az idény elején.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások