A Browns legnagyobb célja idén a védőfalának megerősítése volt. A szélre érkezett Za’Darius Smith és Ogbonnia Okoronkwo, középre pedig Dalvin Tomlinson és a draftról Siaki Ika. Az újonc DT-k dolga azonban rendkívül nehéz, így Ikára nem feltétlen lehetett számítani 2023-ban, úgyhogy most érkezett még egy veterán a posztra: Shelby Harris. Jordan Shultz számolt be az igazolásról és arról is, hogy egy év alatt ösztönzőkkel együtt maximum $5,25 milliót kereshet majd a védőfalember.
Harrist 2014-ben a hetedik körben draftolta a Raiders, majd játszott kicsit a Jets és a Cowboys színeiben is (főleg a gyakorlócsapatban), majd 2017-ben került a Broncoshoz, ahol végre sikerült berobbannia. Aztán tavaly a Russell Wilson-csere keretében cserélték el Seattle-be, most pedig Clevelandben próbálkozhat.
A Browns futás elleni védekezése tavaly tragikus volt, így mindenképp javítani kellett ezen, ráadásul az új védőkoordinátor Jim Schwartz extra figyelmet szentel a védőfalának, így nem meglepő, hogy alaposan felturbózták az egységet. A hamarosan 32 éves DT futás ellen mindig is jónak számított (legalábbis mióta a Broncosban pályára került), pass rushban azonban az utóbbi két évben már nem nyújtott maradandó teljesítményt.
Persze ha futás ellen jó lenne idén, az már elég is lenne a Brownsnak, minden bizonnyal erre a szerepre szánják.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
- Az első körös, aki bérgyilkost küldött a terhes barátnőjére – A Rae Carruth portré
Legutóbbi hozzászólások