A Cardinals bedurrantotta az újjáépítést, a 2020-as első körös Isaiah Simmons elcserélése után ugyanis elcserélte a 2020-as harmadik körös Josh Jonest is, méghozzá a Texanshoz. Az ellenérték egy 2024-es ötödik körös pick, és aTexans még vissza is kap egy 7. körös cetlit. A Cardinalsnak nem volt második körös pickje három éve, így a két legmagasabban kiválasztott játékos távozott egy nap alatt.
Az offensive tackle 21 meccsen kezdett az elmúlt két szezonban, és mutatott biztató jeleket. A döntés mindkét fél részéről érthető: Jones kiszorult az Arizona kezdőjéből, miután az első körben draftolták Paris Johnsont, így legfeljebb csak cserének lett volna jó, míg Houstonban a kezdőbe szánt Tytus Howard sérüléssel küzd és erősen kérdéses a játéka a szezon elején, így nem árt a mélység.

Legfrissebb cikkeink
- A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját
- Final Mock ’25 – Greg
- FK! Draft Big Board 2025
- A 2025-ös tight end class – A jövő kezdői az NFL-ben
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Idén is lesz élő, stúdiós DRAFT SHOW!
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on Final Mock ’25 – Greg
- Fetyke on FINAL Mock ’25 – Chester
- Kopi3.14 on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt