A jobb oldali tackle Brian O’Neill a Vikings támadófalának legstabilabb tagja volt az utóbbi években, ám tavaly a 17. fordulóban elszakadt az Achillese, ami hosszú felépülési idővel jár. Tegnap viszont végre visszatérhetett az edzőpályára és idén először ott lehetett a csapattársaival a gyepen.
A 27 éves, korábbi második körös játékosnak így négy hete van, hogy felvegye a ritmust, akkor kezdődik ugyanis a Vikings alapszakasza a Buccaneers elleni hazai találkozóval. Fontos is lenne O’Neill játéka, hiszen cseretackle-ökkel nem áll valami jól a gárda, Oli Udoh ugorhatna be, esetleg Ezra Cleveland mozoghatna ki guardból a szélre.
Mindeközben Jadeveon Clowney újabb csapatnál tesz látogatást, a Ravens után most a Jaguarshoz megy vizitre – írja Jordan Schultz. A 2014-es 1/1-es ezzel visszatérhetne az AFC South-ba, ahol öt évet töltött a Texans- és még egyet a Titans színeiben.
A Jaguars tele van első körös pass rusherekkel, hiszen Travon Walker, Josh Allen és K’Lavon Chaisson számít az első három opciónak. Tegyük azonban hozzá, hogy Chaissonból sok hasznon már nincs, Walker pedig idén állítólag többet mozoghat kicsit beljebb, így mindenképp elférne egy veterán kiegészítő játékos az egységbe, szóval abszolút lenne logika Clowney leigazolásában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások