Repül az idő, már a második forduló következik az egyetemi bajnokságban! Az első játékhét rengeteg érdekességgel szolgált, három hatalmas upsetet, valamint kiváló egyéni teljesítményeket is láthattunk. Rákanyarodva a második játékhétre, ebben a cikkben nyolc olyan játékost hozunk, akiket ilyen-olyan okokból érdemes lesz nyomon követni az előttünk álló találkozókon.
Quinn Ewers, QB, Texas
A forduló slágermérkőzése a 11. kiemelt Texas Longhorns és a 3. kiemelt Alabama Crimson Tide összecsapása lesz Tuscaloosában. A két gárda a tavalyi szezonban is megmérkőzött egymással, akkor a Longhorns több mint 20 pontos underdogként óriási csatára késztette a Bamát. Quinn Ewers, a Texas irányítója ugyanakkor az első félidőben sérülést szenvedett, így a cserepadról nézte a végig a Crimson Tide egypontos győzelmét. Az irányítók játéka természetesen döntő hatással lesz a mérkőzés kimenetelére, viszont az előzmények miatt a Texas karmesterén nagyobb lesz a nyomás, hogy bizonyítson és győzelemre vezesse csapatát.
Ewers a 2021-es recruting osztály legmagasabbra értékelt játékosa volt, többek között a regnáló Heisman-trófea győztest, Caleb Williamset is megelőzte. Kétség nem fér hozzá, hogy minden olyan természetes adottsággal rendelkezik, amelyekre egy irányítónak szüksége van a sikerhez, a konzisztencia viszont egyelőre hiányzik még a játékából. Ewers tipikus gunslinger mentalitással játszik, bitang erős a karja, ugyanakkor gyakran előfordul, hogy túlságosan bízik a képességeiben és nem létező ablakokba akarja bevarázsolni a lasztit.
Az első fordulóban a Rice ellen a Texas offense lassan kezdett, és az első félidőben háromszor is meg kellett elégednie a csapatnak egy mezőnygóllal. Ewers a második félidőben viszont már elkapta a fonalat, és zsinórban három touchdown drive-ot vezetett le. Érdekes statisztika, hogy az irányító mindhárom TD passza play action játékból született, amikor azonban nem használt play actiont az offense, akkor csak 53%-os volt Ewers passzpontossága.
Steve Sarkisian head coach minden bizonnyal tudatában van ennek a tendenciának. A Bama védelme ellen csak akkor lehet esélye a Longhornsnak, ha a tradicionális dropback passzoknál minél több tiszta dobóhelyzetet alakít ki a főedző Ewers számára. Egy a múlt hetihez hasonló kezdés egészen biztosan nem fog beleférni a Texasnak, amennyiben győztesen szeretnének távozni a Crimson Tide otthonából.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
- Az első körös, aki bérgyilkost küldött a terhes barátnőjére – A Rae Carruth portré
Legutóbbi hozzászólások