Travis Kelce végül nem tudott pályára lépni a nyitófordulóban, ami meg is látszott a Chiefs offense teljesítményén. Csak 20 pontot tudtak feltenni, Mahomes nagyon ritkán tudott gyorsan embert találni, folyton meg kellett hosszabbítania a játékot és leginkább az ő zsenialitásán múlt, hogy egyáltalán 20 pontig eljutottak. A WR-eknek volt vagy 6-8 dropja, köztük Kadarius Toney-nak három, az egyikből ráadásul pick-6 is lett.
Fun fact: a Toney felé dobott labdákból átlagosan -2,19 EPA született, ami azt jelenti, hogy ha háromszor dobsz felé, akkor abból az ellenfél szerez egy touchdownt.
Óriási szükség lenne tehát Kelce-re (és egyébként egy jó elkapóra is mellé), és úgy tűnik nem kell sokat várni az idei bemutatkozására, ugyanis a Chiefsnél optimisták, hogy a Jaguars ellen pályára tud majd lépni jövő vasárnap. Alapvetően nem súlyos a sérülése, nem sérült semmilyen szalag a térdében, egyedül a duzzanatnak kellene lemennie és a fájdalomnak csökkennie, amire elég jó esély van 10 nap múlvára.
A Chiefs és a Jaguars egyébként januárban a rájátszásban megmérkőzött egymással, akkor Kelce-nek 14 elkapása volt 98 yardért és két touchdownért. Sokat jelentene egy hasonló teljesítmény a KC-nek jövő héten is.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Az éjjel látottak alapján imádkozni is elkezdhetnek ezért Kansasban.