Régi-új heti rovattal jelentkezünk, ahol a forduló tanulságait, érdekességeit és konzekvenciáit vizsgáljuk. Az első héten természetesen nagyon nehéz levonni mélyre menő tanulságokat, elsősorban inkább érdekességek és véletlen (?) egybeesésekkel foglalkozunk a héten.
Nehéz az újonc irányítók élete
Azt eddig is tudtuk, hogy az újonc irányítók első mérkőzései (és idényei) nem indulnak könnyen, hiszen a rookie kezdő irányítók mindössze a mérkőzések 18%-ában hagyták el győztesen a pályát az elmúlt 10 évben ami az évkezdetet illeti. Ez idén csak tovább romlott, ugyanis mind a három kezdő újonc irányító vesztesen hagyta el a pályát a csapatával és egyikük sem teszi ki a teljesítményét az ablakba. Bryce Young, Anthony Richardson és C.J. Stroud összesen passzolt 611 yardot két touchdown és három interception mellett.
A leggyengébb teljesítményt talán pont az 1/1-en kihúzott Young nyújtotta, aki kétszer adta el a labdát, ráadásul mind a kétszer elég csúnya olvasás után a saját hibájából. Richardson szintén egy nagyon ronda interceptiont dobott, őt a lábával nyújtott teljesítménye (és touchdown futása) menti valamelyest fel, de a passzjátéka hasonlóan gyengére sikerült. Furcsa mód pont C.J. Stroud volt az, aki hármójuk között a legjobb volt, pedig ő találkozott a legerősebb védelemmel is. Ez persze nem azt jelenti, hogy jól játszott volna. Azt se lehetne mondani, hogy sokat kértek volna tőlük, mert az átlagos passzmélységük mind a hármuknak átlag alatti volt és egyetlen magas értékű, nehéz dobást nem hoztak össze közösen. Folyamatosan rosszul és lassan olvastak, hibás döntéseket hoztak és nem mentek végig az elkapóikon sem. Richardson és Young ráadásul borzasztó volt nyomás alatt is, Stroud az egyetemi éveivel ellentétben kellemes meglepetés ebben a tekintetben.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy nem is igazán voltak kisegítve. Az újonc kezdő irányítók természetes módon nem a legjobb csapatokhoz kerülnek, így a körülöttük lévő csapat sem a legjobb, de ennél lehetett volna nagyobb támogatás az első héten. Young és Stroud a snapjeik több mint 45%-ában nyomás alá kerültek, a Houston irányítójának pedig még négy passzát el is ejtették a játékostársak. Emellett a playcalling is közepes volt minden oldalon. Nyilván nem a legkönnyebb az átállás és nem is vártunk azonnali sikereket, de ez kevés volt így elsőre.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Jonesnak a Barkley fumble is el lett számolva,mint interception?
Interception volt az. Nem ért földet úgy rémlik, de már rég volt. Az más hogy nem feltétlen DJ hibája.