Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers

Tudtuk, hogy furcsa végjátékot hoz majd a Chargers minnesotai vendégjátéka és pontosan így is történt! A Packers 0-17-ről fordított, a Steelers idegenben verte a Raiderst, a Lions pedig legyőzte a Falconst.

Los Angeles Chargers @ Minnesota Vikings 28 ­– 24

Chargers vs. Vikings. Egyik kutya másik eb. Pontosan tudtuk mire számíthatunk ezen a meccsen, és végső soron azt is kaptuk. Mindkét csapat mindent megtett a győzelemért. És mindent megtett a vereségért is. Nem is nagyon lehet ezt a meccset a megszokott módon összefoglalni, szóval most a hagyományos módszer helyett nézzük meg, ki mit tett a győzelemért, illetve a vereségért.

Mit tett a Chargers a győzelemért?

Legelsőként Justin Herbertet kell megemlítenünk. Kellen Moore érkezésének köszönhetően az irányító újra a régi fényében tündököl, és végre úgy használják őt, ahogy kell. Ezen a meccsen konkrétan mindenét kipasszolta. Már az első félidőben 30 passzkísérletnél járt (26 sikeres 187 yard és 2 TD), aztán ez a szám csak növekedett. Hiba nélkül lehozott egy 405 yardos 3 TD-s meccset, ahol több kulcsmomentuma is volt. Ilyet utoljára az újonc évében láthattunk tőle.

Keenan Allen azonban talán még Herbertnél is nagyobb meccset tudhatott magáénak. Ha az irányító felé nézett, abból baj nem lehetett. 20 alkalommal szállt felé a labda, ebből 18-at megfogott, amivel 215 yardot szerzett (TD végül nem jött össze neki). Egészen elképesztő statisztika, és mindezt úgy érte el, hogy a meccs vége felé Mike Williams nem volt a túloldalon sérülés miatt, így a Vikingsnak csak rá kellett volna figyelnie. Így sem tudták megállítani.

És ha ez még nem lett volna elég, Allen még TD passzt is dobott. Bizony, Kellen Moore kinyitotta a playbookot (ami Lombardinak soha nem ment), és előhúzott egy trükkös játékot. Herbert hátrapasszából Allen az üresen maradt Williamst egy 49 yardos TD-vel találta meg. A meccs egyik legjobban kivitelezett játéka volt.

Mindezek mellett még érdemes megemlíteni, hogy Staley is végre rájött, néha neki kell menni a negyediknek. Az első félidő végén 4&1-nél a Vikings 1 yardosán álltak. És mezőnygól helyett nekimentek. Ez egy olyan helyzet volt, amit mindenképp meg kellett próbálni, és még ha nem is jön be, akkor is ez lett volna a jó döntés. De bejött, és a végén nagyon kellett az a +4 pont, amit itt nyertek.

Mit tett a Vikings a győzelemért?

Itt is az irányítóval kell kezdeni. Cousins ismételten karrier napot tartott, és bár ő lassabban indult be, de ahogy haladtunk előre a meccsen, ő is egyre jobban vette fel a ritmust. Ő 50 passzt eresztett el, amelyből 37 volt sikeres 367 yardért és 3 TD-ért. Többször is jól mérte fel a helyzetet, és megtalálta az üresen maradt elkapóját. Általában Justin Jeffersont, akinek ismét nagy meccse volt. 7 elkapás 149 yard és 1 TD. Nem olyan domináns, mint a túloldalon Allen, de ez is masszív teljesítmény.

A playhívások is többségében rendben voltak támadóoldalon (amikor mégsem, arra majd mindjárt rátérünk). A Vikings igyekezett megtalálni az egyensúlyt passz és futás között, és bár a végére az inga a passz irányába ellódult, de a meccs egészét nézve ez sikerült, sokáig mindkét változat működött.

Mit tett a Chargers a vereségért?

Kezdjük a védelemnél. Staley névjegye lesz már a random benézett nagy játékok. Ezen a meccsen kettő is kijutott, ahol a védelem teljesen vakon volt, és bekaptak egy hosszú TD-t. Az első ilyen ráadásul 4&6-ra jött, ahol Cousins az addig eléggé elveszett K.J. Osbornt találta meg egy 36 yardos TD-vel (nem is volt több elkapása egész meccsen).

Aztán ott volt a rengeteg szabálytalanság, főleg a védelem részéről. Nem egyszer előfordult, hogy meg tudtak volna állítani egy támadást, de egy szabálytalanság annulált mindent.

Herbertnek ugyan jó napja volt, de volt egy nagyon csúnya passza, amit konkrétan Akayleb Evansnek dobott. Abból INT kellett volna legyen, de Evans kezéről felpattanva Joshua Palmer halászta le, és futott be vele TD-re.

A legdurvább „el akarom veszíteni a meccset” pillanat azonban az utolsó percekben jött el. Saját 25 yardoson 4&1-re kényszerültek. 2 perc volt hátra, ha nekimennek és megcsinálják, vége a meccsnek. Staley úgy döntött nekimegy, ami még önmagában védhető döntés, a meccs képe alapján több esély volt arra, hogy az offense megcsinálja a játékot, minthogy a defense megállítsa a Vikingst. De milyen playt sikerült hívni a legfontosabb játékra? Egy középső futás Kelley-vel! És hogy ez miért volt hülyeség? Mert egész meccsen alig volt 1 yardos átlaga. 11 futásból szerzett 12 yardot! Erre őt futtatják középen, miközben Herbert előredőlve többet halad. Simán mehetett volna egy QB sneak, vagy rádobják Allenre. Bármelyik játék védhető lett volna. De nem, ők inkább a lehető legrosszabb játékot választják! Ez a hívás a „legszebb”  lombardis időket idézte vissza.

Mit tett a Vikings a vereségért?

Huh, ezt hol is kezdjük? Először is a védelem mint olyan nem létezett. Ha a Chargers passzolt, akkor abból pozitív yardok születtek. A futást megfogták (mármint azt a keveset, amivel néha az ellenfél próbálkozott), de passz ellen sehol nem voltak. Az említett Evans INT-ről felpattanó TD tökéletesen prezentálta, mit tudott tenni ez a defense a Chargers passzjáték ellen: asszisztált.

Aztán ott van az idei év legnagyobb problémája: a pontszerzés árnyékában eladott labdák. Először Hockenson veszítette el a labdát a Chargers 26 yardosán. Aztán Mattison is elhagyta a labdát a célterület előtt. Jobban mondva nem hagyta el, mert valamiért a bírók úgy ítélték meg, hogy az előrehaladás megállt (pedig sípszó nem volt), így ezt megúszta, de alapvetően az ott egy újabb fumble lehetett volna. És ott volt még a végjáték.

Azok után, hogy a Chargers összehozta azt a gyönyörű 4&1-es hívást, a Vikings ölébe hullott a győzelem lehetősége. 41 másodperc volt hátra, mikor Cousins kiosztott egy 9 yardos passzt Hockensonnak, aki a 6 yardosra jutott el. A következő játék 12 másodperccel a vége előtt jött. És hogy mi történt a hiányzó 30 másodperc alatt? Azt valószínűleg mindenki szeretné tudni. A Vikings olyan lassan állt fel a következő playre, hogy arra szavak nincsenek. Elvileg Cousins nem hallotta mi a hívás a saját (!!!) stadionjának hangzavara miatt. Ennek a lassú felállásnak pedig kapkodás, és egy meccset elveszítő INT lett a vége.

Ezen a meccsen minden is megtörtént. Mindkét csapat egyszerre akart nyerni, és veszíteni. Ez végső soron egy szórakoztató meccset hozott, de csak akkor, ha semleges szurkoló volt az illető. A két csapat táborát az infarktus kerülgette végig.

(jarred)

Pittsburgh Steelers @ Las Vegas Raiders 23-18

Érdekes és látványos meccset hozott a vasárnap esti rangadó, amit a Steelers tudott megnyerni Las Vegasban. Az elején még fej-fej mellett haladtak a felek, hiszen pár bemelegítő punt után előbb a Raiders, majd a Steelers szerzett hosszú TD-t Davante Adams és Calvin Austin révén. A hazaiak ráadásul negyedik és 1 szituációban tették mindezt, és külön kiemelném Patrick Peterson mókás védekezését Adamsen.

Ezután is igyekeztek egymást másolni a csapatok, előbb Kenny Pickett dobott volna egy pick-sixet, de azt még Marcus Peters elejtette, utána viszont Jimmy Garoppolo már tényleg interceptiont dobott Levi Wallace-nak. Mindkettő nagyon csúnya döntés volt, de ebben a dobásváltásban a Steelers mellé állt a szerencse, akik aztán egy mezőnygóllal ki is használták ezt a hibát, illetve még egy field goalt feltettek a táblára, így 13-7-es vezetéssel vonulhattak nagyszünetre.

A félidő után azonban vége lett a másolgatásnak. A Raiders ugyanis egy three-and-out, interception duóval kezdett, míg a Steelers feltett egy mezőnygólt és egy touchdownt is a táblára Pat Freiermuth révén, így a harmadik negyed végén 23-7-es állásnál azt is gondolhattuk volna, hogy eldőlt a mérkőzés – főleg hogy aztán a Raiders a red zone-hoz érve nem tudott megoldani egy negyedik kísérletet.

A Steelers viszont konzervatívra váltott és két gyors three-and-outtal megadta a lehetőséget a Raidersnek a visszakapaszkodásra. Davante Adamsre támaszkodva végig is mentek a pályán McDaniels fiai, ráadásul a kétpontos is sikerült, így 8 pont volt a különbség és támadhattak az egyenlítésért 4:35-tel a vége előtt. Ez a drive pedig hihetetlen végjátékot hozott.

Előbb az ellenfél 29 yardosán ment rá a mezőnygólra a Raiders 3 perccel a vége előtt (negyedik és 5 volt), ami már alapjában véve megkérdőjelezhető volt. Aztán bedobtak egy zászlót a Steelersre, így ment tovább a hazai csapat, viszont az ellenfél 8 yardosán 2:20-szal a vége előtt negyedik és 4-re ismét mezőnygólt választott McDaniels, ami már nettó hülyeség volt. De McDanielstől nem lehetett elvenni ezt a mezőnygólt!

Sikerült 5 pontra zárkózni, de ez nem jelentett semmit, a Steelers szerzett egy first downt, majd 12 másodperccel a vége előtt még átpuntolta a labdát az ellenfélnek, de itt már nyilván nem volt visszaút. Garoppolo pedig a napja harmadik interceptionjével le is zárta a találkozót.

Összességében a Steelers offense kicsit magára talált a meccsen. Furcsa lehetett a szurkolóknak, hogy egynél több touchdownt értek el, és hogy volt pár play action, plusz az eddigiekhez képest meglepően jó offense játékok – ilyeneket az első két körben elvétve láttunk csak tőlük. Nem volt lehengerlő a támadósor, de az első két fordulónál egyértelműen jobb volt – habár a Raiders defense nem biztos, hogy a legjobb mérce jelenlegi állapotában.

A győzelem persze nem jött volna össze a védelem nélkül, ami három interceptiont is lehúzott (kettőt Levi Wallace, egyet Patrick Peterson), illetve négyszer sackelte Garoppolót (kétszer TJ Watt, egyszer-egyszer Keeanu Benton és Markus Golden, de Alex Highsmith is szerzett 2 QB-hitet).

A Raidersnél Davante Adamsen kívül sok pozitívumot nem lehet elmondani. A sztárelkapó mondjuk tényleg extrát nyújtott 172 yardjával és két touchdownjával, de rajta kívül sokan nem tudtak kiemelkedni. Oké, Jakobi Meyers 85 yardja még abszolút rendben van, de a fal továbbra sem néz ki valami jól és ezáltal a futójáték sem igazán akar működni, és hát Garoppolo még mindig Garoppolo. A védelem sem tett hozzá sokat a sikerhez Maxx Crosbyn kívül, aki a gárda egyetlen sackjét jegyezte és a QB-hitek felét is ő termelte.

(katonadani)

New Orleans Saints @ Green Bay Packers 17 – 18

Szoros meccsnek gondoltuk, végül az is lett, de a lehető legfurcsább módon. A találkozót a negyedik negyedig úgy uralta a Saints, hogy levegőt sem engedtek a hazaiaknak. 1-1 first down nélküli drive után a Saints rövid pályát kapott (Packers sikertelen 4. down miatt), aminek végén Jimmy Graham nemcsak visszatért a Lambeau Fieldre, de ha már itt járt be is köszönt. A pontszerzésre azonban csak puntok jöttek válaszul, mindkét oldalról, amelyek egyikéből Rashid Shaheed egy 75 yardos return touchdownnal növelte a Saints előnyét.

A félidőig voltak még ugyan hosszabb drive-ok, de pontot továbbra is csak a Saints szerzett és 17-0-s előnnyel jött a második 30 perc. A Packerst úgy nézett ki, végleg temetni lehet. Jordan Love passzát Lonnie Johnson lopta le, de jött a meccset is befolyásoló drive, melynek végén az egész este megállíthatatlan Rashan Gary harmadik alkalommal sackelte Derek Carrt, aki belesérült a földreérkezésbe.

Ez pedig gyökeres változást hozott. A Saints offense ugyan eddig sem brillirozott, de Carral volt pár szép drive-ja a csapatnak. Olave ellen a hiányzó Alexander hiányában nem igen volt válasza a Packersnek. Az irányító kiválásával azonban mindösszesen négy punt jött össze a mérkőzés végéig.

A Green Bay ha vérszagot nem is fogott elsőre, de kezdett beindulni az offense. Első alkalommal jutottak el a harmadik negyedben a red zone-ba, ott azonban 4&2-re nem jött össze a running back passz. A negyedik negyedben azonban egyre jobban erőre kapott a hazai offense. Az első pontokat egy field goal révén érte el a csapat, majd két pass interference büntetéssel is segített drive végén 4&goal-ra az 1 yardosról Jordan Love futott be. 14 pontos hátrányban Matt LaFleur pedig bizonyította analitikus hozzáállását és ráment a kétpontosra, ami sikerült is. 6 pontos hátrányban megjött a közönség hangja és a védelem továbbra is nullázta a Jameis Winston vezette offense-t. Jordan Love ugyan dobott túl nem egy és nem is két tiszta célpontot az estén, de a money time-ban sikeresen vezette még egyszer a célterületre a csapatot. Romeo Doubs elkapásával egyenlített a Packers és a sikeres extrával át is vette a vezetést.

Az izgalmaknak azonban vége még nem volt, Winston el tudta vezetni csapatát field goal távolságba, de az újonc kickerek közül Blake Grupe hibázott döntő fontosságút és 46 yardról kihagyta a vélhetően győzelmet jelentő rúgást.

A Packers feltámadására kevesen fogadtak volna. Különösen, hogy a támadósorból hiányzott a 4 vélhetően legjobb játékos (David Bakhtiari, Elgton Jenkins, Aaron Jones és Christian Watson). A futójáték Jones hiányában koránt sem működött úgy, ahogy megszoktuk. AJ Dillonról kiderült az elmúlt két hétben, hogy jó kiegészítő futó, de nem lead back. Ahogy az is látszódik, hogy egy Chris Olave szintű elkapóra nagy szükség volna, mert a fiatal Packers receiverek vétenek még hibákat.

Ha a meccset a Saints nyerte volna a védelmet illetné minden dicséret. A secondary 13(!) leütött labdával zárt. Egészen elképesztően sikerült tapadniuk az elkapókra. Alontae Taylor és Isaac Yiadom együtt 9 labdát ütöttek le. Rajtuk igazán nem múlt semmi. A hazaiaknál a már említett Gary játszott elképesztően és a védőfal többször nyerte a párharcokat a támadók ellen. A secondary azonban megérezte, hogy a két kezdő szélső corner (Alexander és Stokes) nem volt bevethető.

A Packers mindössze a második alkalommal tudott nyerni 17+ pontos hátrányból a negyedik negyedben a csapat történelme során.

(alatriste)

Atlanta Falcons @ Detroit Lions 6-20

Az első két forduló alapján inkább támadócsatára lehetett számítani, de éppen az ellenkezőjét kaptuk: a Falcons védelem visszafogta a Lions eddig effektív támadósorát, a másik oldalon pedig a Falcons támadóit gyakorlatilag lenullázta a Lions-védelem.

Már az első negyedben kialakult a kép, ami az egész mérkőzést jellemezte: sokat próbálkozott futójátékkal a Falcons, de sem Bijan Robinson, sem Tyler Allgeier nem volt képes jelentős yardokat hozni, Ridder pedig nem talált magának célpontot és igazán pontos sem volt, ráadásul folyamatosan nyomás alatt volt. Jared Goff ellenben már a legelején könnyedén találta meg a pálya közepén Amon-Ra St.Brownt vagy az újonc tight end Sam LaPortát. Az elsőkörös Jahmyr Gibbs pedig a trükkös játékok helyett ezúttal már három downos back szerepet kapott Montgomery távollétében és élt is a lehetőséggel, több szép futással jelezte, hogy erre a szerepre pályázik.

A Lions először csak mezőnygólig jutott, amire a Falcons a második játékrész elején szintén egy field goallal válaszolt, ennél több viszont nem volt az egységben. Ellenben a Detroit feljebb tudott kapcsolni, ami többek között egy play actionből indított pazar 45 yardos LaPorta TD-ben csúcsosodott ki.

Úgy látszott, hogy a szünetben összeszedte magát a Falcons, a harmadik negyed első drive-jában végre haladni tudtak futásokkal és play action-passzokkal, de a Lions-védelem itt is fel tudott lépni: Brian Branch blitzelt negatív yardos szerelést bemutatva, majd Hutchinson állította meg Robinsont. Branchet külön ki kell emelni, az újonc slot corner a meccs legjobbja volt, mindenhol ott volt, nagyon fontos szereléseket (11 tackle, 3 negatív yardos szerelés) mutatott be és óriási erőssége lehet a Lions védelmének hosszú távon.

A Falcons támadás tehát ismét elakadt, ráadásul Koo ki is hagyta a nagy nehezen összehozott mezőnygól-kísérletet. A meccs viszont csak nem akart eldőlni: másik oldalon is érkezett a hiba, Jared Goff túldobta St. Brownt, a labdát pedig Jessie Bates húzta be, aki a szezonban már a harmadik interceptionjét szerezte. Goff azután, hogy 383 passzkísérlet alatt nem adta el a labdát, múlt héten a Seahawks ellen és most is interceptionnel zárt.

Ridderék a rövid pályát sem tudták kihasználni, még negyedik kísérletnek is nekimentek a Lions 40 yardosán, de semmi sem jött össze. Persze ebben óriási szerepe volt a Lions védelmének, ami folyamatosan nyomás alatt tartotta és hétszer sackelte is Desmond Riddert. A záró negyedben a Lions még egyszer nagyon simán végig tudott menni a pályán, végül Goff futotta meg a touchdownt, amivel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. A Falconsnak a hátralévő időben azért végre összejött egy pofás támadás, de ha a negyedik negyed végén jut el először a támadósor a red zone-ba, akkor sok jóra nem számíthat. A szépítő touchdown sem jött össze, csak egy mezőnygól, amivel ki is alakult a végeredmény.

Meglepetésre a védelem hozta a győzelmet a Lionsnek, de az, hogy ezen a mérkőzésen elitnek látszott a Lions-védelem, az a Falcons-támadósor gyengeségét is mutatja. A futóktól összesen 44 yard érkezett, de az elkapók közül sem érte el senki az 50 yardot, a mérkőzést látva az is furcsa, hogy Desmond Riddernek összejött 201 yard. A Lions oldaláról Goff (243 yard, TD, futott TD, INT) nem volt kifejezetten jó, de ezen a meccsen ennyi is elegendő volt. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy St. Brown (9 elkapás, 102 yard) mellett találtak egy második számú elkapó-fegyvert Sam LaPorta (8 elkapás, 84 yard, TD) személyében.

Mindkét csapat 2-1-es mérlegről folytatja a jövő héten – a védelmek teljesítményére lehet alapozni, de a támadóoldalon azért mindkettejüknek (főleg a Falconsnak) van hova fejlődni.

(nadubinszky)