Hír

Tackle-krízis van Seattle-ben

Published on

A Seahawks offense nem kezdett rosszul a Rams ellen, azonban a második félidőben összeomlottak és mindössze egy first downra voltak képesek. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy mindkét kezdő tackle-jüket elvesztették sérülés miatt. Geno Smith a sérülések előtt 18 passzából 13-at jó helyre juttatott és egyszer sem sackelték, a sérülések után hatból három passza volt csak sikeres 9 yardért és benyelt két sacket, a snapek 50 százalékában nyomás alatt volt a nem túl félelmetes Rams front ellen.

A bal oldali tackle Charles Crossnak a lábujja, a jobb oldali tackle Abraham Lucasnak a térde sérült meg és egyelőre mindketten kérdőjelesek a vasárnapi Lions elleni mérkőzésre. A két másodéves falember nélkül elég nagy bajban lenne a csapat, a 2021-es hatodik körös Stone Forsythe és a 2021-es draftolatlan Jake Curhan lenne a két kezdő, ami nem sok jót ígér kiindulva a Rams ellen mutatottakból – főleg hogy a Lions pass rush egész jól néz ki.

Épp ezért a csapat próbajátékra hívta a 41 éves Jason Peterst, hátha be tud ugrani a hétvégén a Detroit ellen. Vélhetően a Forsythe-Curhan duónál stabilabb játékra lenne képes még így az utcáról beugorva is, de értelemszerűen azért tőle sem lehet sokat elvárni a karrierje ezen szakaszában, még ha egyébként lehet is esélye a Hall of Fame-re egyszer.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group