A Ravens nagyon simán, már-már megalázóan könnyen győzte le a Lionst az előző fordulóban. Ez nem azt jelenti, hogy a Detroit egy rossz csapat, nem minősíti sem az edzői gárdát, sem a játékosokat – van az úgy, hogy minden balul sül el. Ugyanakkor a meccs rámutatott arra, hogy mi ennek a Lionsnek a legnagyobb gyengesége.
Dan Campbell legénysége 38-6-ra kapott ki Baltimore-ban úgy, hogy az első félidő után 28-0-ra vezetett a hazai csapat, a harmadik negyedet is megnyerte 7-0-ra a Ravens, a becsületpontokat pedig csak a negyedik negyedben, a Ravens cseréi ellen sikerült megszerezni. Arcpirító vereség egy 5-1-es csapattól, de a Bills is kikapott a Patriotstól, a Cowboys a Cardinalstól és még sorolhatnánk – ez az NFL szépsége, bármikor bárki megverhet bárkit. Egy nagy tanulsága viszont így is volt ennek a meccsnek detroiti szempontból.
Tényleg nem megy a jó védelmek ellen?
Patriknak volt egy take-je még a hét elején, mely szerint a Lions támadókoordinátora, Ben Johnson még nincs a legfelső szint közelében. Ezzel én tudnék vitatkozni, de jelen esetben ez csak részletkérdés: ami tény és Patrik nagyon helyesen kiemelte, hogy az elmúlt másfél szezonban ötször találkozott a Lions top 10-es védelemmel és ezeken a meccseken 0, 6, 6, 20, és 21 pontot tett fel az offense, és a 21 is egy pick-sixen keresztül érkezett.
Ez vitán felül rosszul néz ki, bár itt azért érdemes megjegyezni, hogy a Detroit támadósorának minősége össze sem hasonlító a legtehetségesebb egységekkel. A Lionsnek nincs Deebo Samuel, George Kittle, Jaylen Waddle, Tyreek Hill vagy Chirstian McCaffrey szintű skill playere és ami még fontosabb, hogy nincs top irányítója. Van az a tehetségbeli szint, amit nem lehet rendszerrel kompenzálni, pláne ha az ellenfél rendszere is jó: senki sem várhatja el, hogy Goffal a center mögött, az egy szem slot elkapó Amon-Ra St. Brown mellett Kalif Raymondokkal és Josh Reynoldsokkal, esetleg pár ígéretesebb újonccal ez a támadósor mindig minden esetben pusztítson.
Pláne hogy Goff hiányosságai olyan egyértelműek, hogy egy jobb védőkoordinátor minden további nélkül darabokra szedi, és teljesen mindegy, mit talál ki Ben Johnson. Erre alighanem tökéletes példa Bill Belichick, aki ellen Goff
a jelenlegi Lionsénál jóval tehetségesebb, történelmi számokat hozó Rams támadósorban 50 százalékos pontossággal passzolt 229 yardot és egy INT-t az 53. Super Bowlon, a Sean McVay menedzselte csapat pedig összesen három pontra volt képes;
míg tavaly a Detroit játékosaként 54 százalékos pontossággal ért el 229 yardot és egy INT-t (nem elírás, tényleg), az addig 30+ pontot áltagoló offense pedig kereken nulla pontot tett fel a táblára.
Ezzel nem lehet mit csinálni, Goffnak van egy plafonja. Ezzel együtt az közel sem igaz, hogy ne lenne sikeres az offense a jó védelmek ellen. EPA alapján például a tavaly 11. Bills defense-nek 326 yardot és 25 pontot, a 13. Eaglesnek (igaz az első fordulóban) 386 yardot és 35 pontot, a kilencedik Seahawksnak 520 yardot és 45 pontot, míg a hetedik Jaguarsnak 437 yardot és 40 pontot pakolt fel a Lions támadósora.
Máskor meg gyengébb védelmek ellen nem sikerült ilyen jól teljesíteni – ebben nincs semmi extra, nagyon ritka, hogy egy támadósor minden meccsen elit szinten termel. A probléma tehát nem az, hogy néha falnak megy a gépezet, hanem az, ahogy.